Jakupcsek Gabriella: Fontos, hogy aki képvisel valamit, az értse is azt

A nézők kicsivel több mint egy évig nem láthatták a képernyőn. Mivel töltötte ezt az időszakot?

Többször volt már nagyobb szünetem, nem ez volt az első eset. Inkább töltődésnek nevezem, de ilyenkor nem pihenek, hanem belekezdek valami újba, ami egyébként is ott van a terveim között. A tévé nagy szerelem, a hivatásom, még akkor is, ha ez ma már nem egy életpálya. Van egy kommunikációs cégem, és könyvet írok.

Hiányzott a tévé?

Nem. A kreatív munka igen, de a képernyő nem hiányzott soha. Amikor a Jakupcsek plusszal megtalált az ATV vezetősége, felcsillant a szemem, hiszen ez egy kreatív feladat, ami közel állt hozzám.

Érkeztek más megkereséses a pihenő alatt, miért pont az ATV mellett döntött?

Voltak más megkeresések, de nem vagyok képernyőfüggő. Nem az az elsődleges szempont, hogy szerepeljek, hanem az, hogy én mit csinálok, és milyen minőségben, az ATV-é pedig egy érdekes felkérés volt. Szívesen mondtam rá igent. Az első egyeztetéskor éreztem, hogy tetszik az ötlet, láttam benne magamat.

Tudatos döntés volt, hogy ne klasszikus show-műsorban láthassák újra a nézők?

Két erős vonalam van: a talkshow és a kvíz, ezeket csináltam a legtöbb ideig. A talkshow-ból indultam, újságíró vagyok, riporterként kezdtem a szakmát, és számomra nagyon fontos a tartalom. Ha egy jó talkshow-t csinál az ember, abban a tartalom és a szórakoztatás is benne van. Egy esti műsornak ezt a kettőt tudnia kell.

Mennyire lesz naprakész és közéleti a Jakupcsek plusz?

Napi témák lesznek: az a célunk, hogy egy értelmes beszélgetést generáljunk, de mi nem oknyomozó riportot készítünk. A nap vége felé vagyunk, és az ATV-n számos jó hírműsor van, ez viszont arról szól, ami tényleg a közérzetünkhöz tartozik. Szeretnénk olyan embereket behívni, akik egy témáról markánsan vagy szórakoztatóan tudnak beszélni, de megvan a civil véleményük. Vagy szakértők, vagy érintettek, vagy egyszerűen csak kiválóan rálátnak a problémára. Mi leginkább közérzeti talkshownak nevezzük a műsort.

Direkt maradt a műsor a közérzeti és közéleti oldalon a politikai helyett?

A Jakupcsek plusz garantáltan nem politikai műsor. Amikor elkezdtünk beszélgetni az ATV vezetésével, akkor azt az egyet mondjuk úgy, hogy kértem, és kikötöttem, hogy garantáltan politikamentes műsort szeretnék készíteni, de ők is így gondolták. Kifejezetten arról szeretnénk beszélni, amit mindenki észrevesz, mindenki lát és mindenki érez a bőrén.

Már nem vágyik politikai tartalomra?

Nem, mert kipróbáltam. Két viharos szavazási periódusban Mokkáztam. Nekem már megvolt, hogy minden reggel politikusokkal beszéljek, és elhatároztam, hogy ez egy olyan irányt vett, amiben én már nem szeretnék részt venni.

Jobban szeretném, ha nem döntéshozó ülne itt, hanem az az ember, aki elmondja, hogy mivel kéne foglalkoznia a döntéshozónak. Engem mindig az emberek élete érdekelt jobban.

Elege lett a politikából?

Nem lett elegem, de nem az én műfajom. Az, aki igazán jó politikai újságíró, annak profilíroznia kell magát, tudnia kell minden nap, hogy ki miről beszélt. Olyan nincs, hogy egy kicsit beülök erről beszélgetni, aztán kicsit nem. Ez egy szakma, nagyon tisztelem, és nagyon pengének kell lenni.

2015-ben távozott a közmédiától, aztán a TV2-nél szerepelt az Egymás szemében című műsorban, ami hamar véget ért. Rosszul érintette, hogy nem kapott a műsor folytatást?

Azt vállaltuk, amit megcsináltunk, kísérleti felkérés volt, egy kísérleti műsor, és ennyire szerződtünk. Lehet, hogy Magyarországon különleges dolog, hogy valaki elmegy öt adást kipróbálni, de ebben az volt az érdekes, hogy olyasmit lehet létrehozni, ami még nem volt. Abban lehetnek különbségek, hogy én mit gondolok arról, hogy mennyit ér meg az a műsor, hogy hova kéne tenni, és mit kéne belőle csinálni, viszont ez már csak az én szakmai továbbgondolásom. Ha egy csatorna úgy dönt, hogy kipróbáltuk, de még nem tartunk itt, akkor elfogadom.

20 évvel ezelőtt, amikor indultak Magyarországon a kereskedelmi televíziók, a TV2 csinált egy próba talkshow-t. Huszonkét adást vettünk fel, de egyik sem került a képernyőre, mert végül Isaura ment. Nem tartott még ott a társadalom vagy a televíziózás, hogy be merték volna dobni ezt a műfajt. Rá öt vagy hat évre már a Jakupcsek Show-t vezettem.

Régen történt, de az MTVA-tól kapott azóta is bármi magyarázatot, hogy miért kellett távoznia?

Azért nem akarok ebbe belemenni, mert én egy pozitív ember vagyok, nagyon markánsan megfogalmaztam, hogy ha valami nagyon hiányzik ott, az a kommunikáció. A tisztességes kommunikáció, de én nem nézek visszafelé. Aki ott akar dolgozni, annak ott a helye, én nagyon fontosnak találom, hogy én egy olyan szakmai közeget keressek magamnak, ahol lehet haladni. Nézzük meg azokat a szigeteket, ahol még jól és békében lehet dolgozni, ahol új dolgokat lehet kipróbálni.

Fontosabb, hogy kikkel dolgozik együtt annál, hogy mit képvisel egy csatorna?

Nem, annál, nem. Az, hogy mit képvisel egy csatorna, nagyon fontos. Nagyon nem mindegy, hogy én felhúzok egy házat, de a mocsárba vagy sem.

Ha a házat szilárd talajra húzom fel, nagyobb a remény, hogy körülöttem is fognak építkezni.

Nekem az a fontos, hogy körülöttem is sikeres emberek legyenek. Az egyedi sikerem csak addig terjed, hogy most elindul a Jakupcsek plusz, és lemegy a végefőcím. Az, hogy ez milyen közegbe kerül, hogy van megágyazva, nagyon lényeges. Látjuk, hogy mennyire megítélik az embereket a csatorna miatt. Ez egy teljesen normális dolog. Mikor mérlegeltem, hogy elvállalom-e a műsort, ezt is átgondoltam. Ez egy hiteles, jó szakemberekkel, szabadon gondolkozó csatorna, így nyugodt szívvel mondtam igent a felkérésre.

De ilyenkor jön az, hogy a TV2-nél, közmédiánál el lehet választani a műsorvezetőket a csatornától, és csak a szórakoztató show számít.

Én is ezzel vigasztaltam magam sokáig. Az ember jóindulatúan áll neki, amíg nem vagy ott, nem tudod, hogy hova lépsz. Előlegezzük meg az embereknek a jóindulatot, hogy ha valahova belépnek, azt mondják, hogy "hátha én majd tudok valami mást csinálni." Aztán revideálni kell, hogy így történt-e vagy sem, és ha nem, akkor viszont hozni kell egy döntést, hogy belesimulsz-e a helyzetbe. Mindenkinek meg kell húznia magában, hogy hol a szakmai és erkölcsi határa. És én akkor is végigcsináltam, amikor nem akartam, de nekem ez nem tett rosszat.

Majdnem 30 éve tévézik, kétszer is dolgozott hosszú évekig a közmédiának, és a TV2-nél is több mint tíz évet eltöltött.

Azt szeretném elmondani, hogy elég hűséges típus vagyok, ha engem nem piszkálnak, a végtelenségig tudok lojális lenni. Hosszú éveket töltöttem a köztévénél, aztán hosszú éveket a Danubiusnál, utána 10 vagy 11 évet a TV2-nél. Csak azért jöttem el, mert már nem volt olyan műsor, ami érdekelt volna.

Amikor megszületett a gyerekem, úgy éreztem, lezárult egy korszak, és lehet, hogy én ezt abbahagyom. Nem keserűségből, hanem annyira jó dolog történt velem, és szerettem volna kiélvezni. Aztán jött három vagy négy nagyon könnyű év a Story tévével, ami a gyerekemről szólt tulajdonképpen. Annyiféle médiamozgás van, hogy meg kell találnunk a helyünket.

Egy két évvel ezelőtti interjúban a TV2-s Nagy fogyás és az Igazság ára című műsorokkal kapcsolatban említette, hogy előfordul, hogy nem tudni, milyen lesz az eredmény, és a műsorvezető bukik a produkcióval. Mennyire volt nehéz hozzászokni, hogy nem mindig az arcon múlik a siker?

Nagyon nehéz felvállalni, hogy van olyan, hogy a csapattal buksz. Egy normális értékrendű országban, az, hogy valami nem sikerül, benne van a pakliban, főleg ha tisztességesen végzed a dolgod, és utána meg csinálsz valami mást, ami sikerül. Felejtsük már el azt, hogy nem lehet hibázni. Csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit, aztán majd a következő jobb lesz. Ez egy olyan piac, ahol negyedévente jönnek új műsorok. Mi a dráma?

Akkor nem pörgeti vissza ezeket a pillanatokat?

Vissza se nézem. Remélem, valaki archiválja őket, egyszer persze megnézném. Nem magam miatt tévézek, ha ezt kérdezi. Van mondandóm, ha nem nem lennének itt a lámpák, én ugyanezekről beszélgetnék, mint a műsorban. Örülök, ha tudok egy hangsúlyt adni olyan témáknak, amit mások otthon fogalmaznak meg. Egy vitakultúrát is jó lenne behozni: jó lenne úgy beszélgetni a Jakupcsek pluszban, hogy vannak ellentétes érvek, de ezt kedélyes meg tudjuk beszélni egymással. A témákat közösen választjuk ki, közösen ötletelünk.

Tudna olyan műsorban dolgozni, ahova csak bele kell ülni, és kimarad az alkotói folyamatokból?

Nem, konkrétan nem. Ezzel nagyon sokat kínlódtam, de nem tudnám elképzelni. Majdnem minden műsoromnak alkotótársa voltam, akkor jó, ha a tiednek érzed. Nem az a fajta ember vagyok, aki bejön, ha kigyullad a fény, és elolvassa a súgóját.

Most mennyire nehéz, hogy valaki ül még a műsorvezetői székben?

Érdekes, éppen próbálgatjuk. Nem minden témában ül, sokukkal pedig most találkozom először. Mindig one man show-t csináltam, voltak időnként partnereim, néha adták, néha választottam. Szeretek most erre rácsodálkozni, sok olyan kolléga ül mellettem, akivel jóban vagyok, egy csatornánál voltunk, viszont soha nem dolgoztunk így együtt. És a civil véleményük érdekel, nem újságíróként vannak meghívva. Lesznek a Jakupcsek pluszban olyan sportolók vagy közéleti személyek, akik egyáltalán nem riporterek.

Egy korábbi interjúban, és a mostani adás felvételén is felmerült a fiatalabb generáció, hogy félti őket. Ennyire vészesen látja a helyzetet, hogy nincs utánpótlás a médiában?

Kevés. Nagyon kevesen vannak, és nincsenek kellően szakmai helyzetbe hozva. Nem gondozzák őket, nem tudnak A-ból B-be lépni, hol itt dobják be őket, hol ott. Az esetek többségében ugyanolyan helyzetben találják magukat, nincs terük a fejlődésre. Más műfajokban sem tudnak kalandozni, nem dolgoznak műhelymunkában sehol. Nagyon levált a moderátori munka a szerkesztőitől.

Én amit korábban megírtam, azt most elmondom, és nem pedig fordítva. Fontosnak tartom, hogy aki képvisel valamit, az értse is azt.

A régi MTV-nél meg lehetett tanulni az alapokat?

Egy csodálatos műhelymunka folyt, ha akartam, képzőművészettel foglalkoztam, ha akartam, dokumentumfilmet készítettem. Ha kedvem volt, napi reggeli műsorban voltam szerkesztő, vagy a Szerencsejáték Zrt-nél húztam a lottószámokat, a vizet vittem Rózsa Györgynek. Olyan komplex feladatköröm volt, hogy bele tudtam nézni sok szerkesztőség munkájába. Utána kialakul az ember énképe. Ha ezek nincsenek, hogy alakul ki? Otthon magukban álmodoznak a fiatalok, és azt gondolják, hogy ezt is tudják, meg azt is. Ez is a hibakultúránk egyik gondja, hogy nem hagyjuk, hogy kicsiket hibázzanak, és úgy jussanak el egy szintre, hanem iszonyú nagy döntéseket kell mindenkinek hoznia.

Mai fejjel, kezdőként, ebben a médiapiaci helyzetben is az újságírást választaná?

Nem.

Mi lenne akkor?

Mindenképpen olyan foglalkozást keresnék, ahol nemzetközi szinten is értékelhető munkát lehet végezni, viszonylag nagy szakmai függetlenséggel.

Ez ma már nehezebb?

Igen, főleg nehéz politikamentesen. Eltolódtak az arányok. Jó lenne visszahozni, hogy nem minden ezen múlik. Azt szeretném, ha a politikusok tennék a dolgukat, az emberek meg élnék a saját életüket, és nem fordítva. Mindenhez nem lehet ám érteni.

Az nem merült fel, hogy teljesen saját gyártású műsort gyártson?

Ha egy jó stábbal dolgozhatok, akkor nem akarok a magam ura lenni. Egyrészt Magyarországon erre nagyon női példa nincs is. Azért az, hogy valaki önmaga egy saját produkciót előállítson, nem egy alulról jövő kezdeményezés, és ahhoz, hogy arra tudjak figyelni, amit a stúdióban csinálok, nem akarom azt nézni, hogy időben érkezett-e be a világosító, és van-e mikroport a vendégen. Nem nagyon tudnék embereket leszidni, miközben a következő pillanatban mosolyognom kéne, és derűsnek lenni. Ha valamikor produkciót csinálnék, akkor biztosan nem vezetném. Az egy gazdasági vállalkozás. Van ilyen ötletem, de nem magamnak készíteném el ezeket a műsorokat.

Milyen műsorokra kell gondolni?

Sok olyan formátum van, ami nincs Magyarországon, amit egyszerűen nem mernek bevállalni a televíziók.

Mi hiányzik?

Ó, hát rettenetesen sok minden. Azért sem akarok egyet mondani, mert most minden a gameshow-król és a valóságshow-król szól, meg a celebjátékokról. Egyszerűen az emberi sztorikból élünk, egy nagy vásári komédia zajlik a műfajokban. A műsoroknak olykor egy közismert ember válik az áldozatává és szereplőjévé, sokáig már nem lehet felemészteni az embereket. Valami újat ki kéne már találni! Senkinek nincs ennyi balszerencsés története, most viszont ezekre utazunk.

A klasszikus late night show-k például nincsenek nálunk.

Azzal már nagyon sokan megbuktak. A late night show-król mindig azt mondtam, hogy csak attól mentsen meg az isten, hogy arra kérjen fel valaki, mert biztos nem csinálnám.

Miért?

Ennek több oka van. Szerintem először újra kéne építenünk a humorérzékünket, ezzel komoly probléma van. Olyan szókapcsolat, hogy női humor talán nincs is. Gyakorlatilag felnőtt egy generáció, amelyik a humort nem tudja hova tenni, értékelni, és nem érzi a mélységét. Egy olyan érzelmi állapotban van az ország, ahol ha viccelsz, akkor sértődés lesz a vége.

Túl sok a pc?

Nagyon kevés nőnek van a közéletben humora, nem látunk erre példákat, kivéve a humoristákat. Vagy lehet, hogy van humoruk, de sajnálom, hogy ezt nem domborítják ki.

A műsoraimban képtelen vagyok anélkül létezni, hogy valamennyire ne élcelődjek. Ez az élethez hozzátartozik, jobban viselhetjük így a kritikát, ebben benne van valami szeretet. Meg kell tanítani humorizálni a gyerekeinket, hogy hogy lehet valami kínosat, fájdalmasat úgy elmondani, hogy az szeretetteljes legyen a másik számára. Humorral könnyebb az élet.

Humor nélkül viszont egy late night show se élne túl.

Sem adni, sem kapni nem tudjuk a humort, illetve nagyon kevés a szereplő, pedig egy late night show-nál a húzó arc, az exkluzív vendég nagyon lényeges dolog.

A külföldi példákban sokszor tapasztalt, idősebb tévések kérdeznek, nálunk mennyire van erre kilátás? Kevesen maradnak évtizedekig a szakmában.

Nem maradhatnak, nem ők nem maradnak. Különböző okokból, de kiszóródtak. Míg az előttem lévő generáció meg tudott öregedni ebben a szakmában, a miénk pillanatnyilag nem látja a jövőjét. Alig vagyunk: egy kezemen meg tudnám számolni, hányan vagyunk a pályán a férfiakat is beleértve. A tudás nem épül egymásra, nem hozza a következő műfajt és műsort. Aki kapja, marja alapon működik.

Külföldön 50 fölött is van élet, sőt, az igazi élet ott kezdődik. Nem mindenki néz ki jól, de nagyon ápoltak. Nem a külső az érdekes, hanem hogy mit sugárzol. A tévében ez sokkal fontosabb.

Szakmai szempontból sose félt a kiöregedéstől?

Nem. Már nem. Persze, amikor rájöttem, hogy ez nem egy életpálya, akkor azért én is megijedtem. Nem engeded el olyan könnyen azt, amit szeretsz csinálni, de a helyére kellett rakni, hogy hol tartok, és ez bármikor változhat is.

Amikor a rendszerváltás után a köztévében Hankiss Elemér átvette a köztévét, kinyíltak a kapuk, és hirtelen nemzetközi közvetítések voltak. Ilyen álmaim vannak. Ki gondolta volna, hogy 40 év után lesz egy ilyen időszak? És az én generációm már ebben nőtt fel. A lábamat sem tettem volna be egy ilyen intézménybe, ha nem lett volna ennyire nyitott, ha nem lett volna ennyire elképesztően szakmai, és nem lett volna ott annyi okos ember. Pénzt kerestünk, és kialakult a csapatmunka. Valahogy a történelem mindig kidolgozza, amikor valami nagyon beáll, és nem mozdul, akkor jön valaki, akinek az a dolga, hogy átszellőztesse az áporodottságot. Lehet, hogy én ezt már csak otthon kötögetve fogom látni, de hadd higgyek abban, hogy ismétlődnek jó dolgok. Csak az nem mindegy, hogy hány évente. De nekem most egy új kezdet jön, amit izgalommal várok.