Jakab Péter hajnalban vetítette az Országház falára üzenetét, hogy "Fizessenek meg a tolvajok!", és ezzel megszeghette a kijárási tilalmat - írja a Blikk. A jogi helyzet azonban bonyolult.


A lappal az Országgyűlés sajtóirodája ugyanis azt közölte, igazolást, ami felmentést ad a kijárási korlátozás alól, egy képviselő legfeljebb magának adhat, a törvény szerint a politikusoknak nem munkáltatója az Országgyűlés Hivatala.

Korábban megírtuk, az éjszakai vetítés miatt a Készenléti Rendőrség - a védelmi intézkedések megsértése miatt - küld jelentést a szabálysértési hatóságnak. A Blikk szerint a hatóság még mérlegeli a jogi helyzetet.

A lapnak Jakab Péter azt mondta, semmilyen szabályt nem sértett meg, mert a képviselői munka 24 órás.

Ha az ellátása épp csak éjszaka lehetséges, akkor éjjel kell ellátni az adott képviselői feladatot, jelen esetben a lakosság tájékoztatását az elsötétült Parlament falán arról, kik tették tönkre az országot és mi vár rájuk, ha mi kerülünk kormányra.

A Jobbik elnöke szerint tehát, mivel vetíteni csak éjszaka lehet, ő pedig dolgozott, a képviselői munkáját végezte, ezért kint tartózkodása az utcán teljesen jogszerű volt. Nem élt a mentelmi jogával, és a készenléti rendőrök se figyelmeztették arra, hogy jogszabályt sértett volna.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!