Pártelnök szeretett volna lenni, de úgy látszik, megpuccsolták. Mi történt?

Soha nem pozícióra jelentkezem, hanem feladatra. A feladat pedig az lett volna, hogy a Jobbik a kormányváltásra meghatározó erő legyen. Ezt nem tudtam akárhogy vállalni. Van, aki ezt feltételnek nevezte, én inkább keretrendszernek, amellyel el tudom vállalni ezt a feladatot.

Mik voltak ezek a keretek?

Az egyik legfontosabb az volt, hogy módosítsuk az alapszabályt, ugyanis ha most van tisztújítás, az alapszabály szerint épp a választási kampány kellős közepén lenne újra. Ez azt jelentené, hogy nem százszázalékosan a kormányváltásért vívott küzdelemmel lennék elfoglalva, hanem saját magunkkal, én pedig ezt nem szerettem volna.

Nem azon ment el a dolog, hogy alelnököket is ön akart kinevezni?

Ez is vita tárgyát képezte, de idáig el sem jutottunk. A kongresszusnak kellett volna erről döntenie, de előtte a választmány már elkaszálta a másik kérésemet, az alapszabály-módosítást, 22:21 arányban.

Ki lobbizott azért, hogy ne legyen elnök?

Nem tudom, hogy lobbizott-e bárki.

Bana Tibor alelnöknek volt egy érdekes kommentje, ami pörgött a jobbikos csoportokban, és úgy tudjuk, hogy Szávay István széles mosollyal gratulált neki a választmányi döntés után, hogy az ön tervét sikerült megfúrni.

Nekem ott már nem volt erőm és energiám azzal foglalkozni, hogy ki kinek gratulált. Volt egy cél, hogy az én vezetésemmel kormányváltó erővé váljon a Jobbik.

Akik ön ellen szavaztak, ezt nem szerették volna?

Azt se tudom, ki szavazott ellenem, hiszen a szavazás titkos volt.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Az említett keretrendszerből az következik, hogy megvannak az emberei, akiket alelnöknek szeretett volna. Kik azok közülük, akiket a választmány nem szavazott meg?

Idáig nem jutottunk el. Az vita tárgyát képezheti, hogy kinek ki szimpatikus, az viszont nem, hogy én kikkel tudom a feladatot végrehajtani.

Végső soron összejött, amit szeretett volna, hiszen ha jövőre választják meg az elnököt, akkor is a választás utánig tart az új vezetés mandátuma.

Ha a mostani elnökség kitölti a mandátumát, akkor valóban nem kell alapszabályt módosítani.

Akkor is el fog indulni az elnöki posztért, ha nem ön nevezheti meg az alelnökeit?

Én megnevezhetem őket, maximum a kongresszus nem támogatja ezt. Egy felelős vezető tudja, hogyan tudja elvállalni a feladatot.

És ön csak úgy tudja, ha a saját csapatával áll ki?

Ha úgy érzem, hogy ezekkel az emberekkel tudom elérni a célt, akkor úgy felelős, hogy előre közlöm, és az emberek ennek tudatában hozzák meg a döntést.

Ki az, aki a mostani elnökségnek tagja, és ennyire nem szeretne vele együtt dolgozni?

Nem azt mondom, hogy velük baj van, de van egy csapat, amellyel úgy tudok együtt dolgozni, hogy soha nem kell a hátam mögé néznem, miközben a rezsimmel harcolok.

Attól tart, hogy olyasmi történhet, mint Győrben, ahol a helyi jobbikosok a választás előtti napokban ott hagyták az ellenzéki összefogást?

Azt akarom, hogy olyan emberek ne legyenek a pártban, akiket a Fidesz meg tud környékezni.

Most vannak ezek szerint?

A győriekről sem tudtam, számomra ez egy nagyon kellemetlen meglepetés volt. Azt mondtam mindig, hogy érdemelvű pártot szeretnék: aki szorgalmas és tehetséges, az legyen az első sorban, aki kevésbé, annak kicsit hátrébb kell lépnie, az árulóknak pedig semmi keresnivalója köztünk.

Az összes helyi szervezettel tisztázzák ezt? Azt mondta, a győriek szándékáról sem tudott, akkor lehet, hogy az ország tele van olyan jobbikosokkal, akik csettintésre átállnak a Fideszhez.

Az elnökség feladata, hogy tudja, kinek ad és kinek nem ad bizalmat. Ha egyszer odakerülünk, hogy elnök lehetek, akkor az én felelősségem lesz, hogy akik előre mennek, azok a nemzet ügyéért küzdjenek.

Mit akar ön máshogyan csinálni, miért szeretne elnök lenni?

Még egyszer mondom, nem az elnöki szék érdekel, hanem a feladat.

Azt nem lehet frakcióvezetőként elvégezni?

Ha van egy olyan szándék a tagságban, hogy Jakab Péter lendületet adhat ennek a pártnak, akkor kötelességem előrébb lépni. És én éreztem ilyen elvárást a tagság felől, a választmány pedig azt mondta, hogy lépj előre, de nem adunk neked két év öt hónapnyi bizalmat. Márpedig nekem erre a bizalomra szükségem van, hogy neki tudjak menni ennek a rendszernek.

Hogy menne neki a rendszernek?

Integratív politikusként szeretnék megnyilvánulni, ami azt jelenti, hogy egyszerre kell képviselni a jobbikosokat, az ellenzékieket és a becsapott fideszeseket. Ehhez pedig hitelesnek és érzelemgazdagnak kell lenni. Érezze azt az átlag választópolgár, hogy ha én vezetem a pártot, akkor ez a párt kellőképpen hiteles ahhoz, hogy rá szavazzon. Akkor is, ha nem vallja magát jobbikosnak, de igaz magyarnak igen.

Nem elég hiteles a Jobbik úgy, hogy ön a frakcióvezetője, és Sneider Tamás az elnök?

Így is hiteles a párt, de ha ez plusz lendületet tud adni, akkor ne rajtam múljon.

Ez a pártmunkában hogy nézne ki? Sok problémát látni a Jobbikban, alapszervezetek szűnnek meg, tagok tűnnek el, komolyan visszaestek a választási eredmények.

A fejlődést mindig lehet generálni, és az én feladatom, hogy generátor legyek. Érezzék az emberek, hogy ha Jakab Péter itt van, akkor érdemes utánamenni, mert tudja, hogy mit csinál, ha Jakab Péter ott áll Orbán előtt, a nép áll ott előtte. A legfontosabb feladat, hogy a közönyössé vált embereket visszahozzuk a közéletbe. Egyébként meg ott, ahol a Jobbik indult, megyei listákat tekintve három és fél százalékos erősödést tudunk magunk mögött az EP-választáshoz képest.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Öt évvel ezelőtt 83 közgyűlési helyet szereztek, most harminckettőt.

Igen, csak közben a rezsim fejlődik, és egyre erősebb.

A Momentum és a DK jelentősen megerősödött ugyanebben az időben.

Azok erősödtek, akik kevesebb pofont kaptak. Amikor a Jobbik kormányváltást ígért, és nem tudta megadni az embereknek, akkor megbüntették az emberek.

Szerintem egyébként hibás volt az ígéret, mert azt mondtuk, hogy majd mi egyedül megdöntjük ezt a rezsimet.

Ezután jött egy pártállami számvevőszék, amely lényegében kifosztotta a pártkasszát. Jöttek a Fidesz által generált árulók, akik aztán a Mi Hazánk mozgalomban találták meg a számításukat. Jöttek a karaktergyilkossági kísérletek. Persze, hogy az emberek azt mondják, hogy akkor lehet, hogy olyan párttal próbálják meg, amelyik nem kap ennyi támadást.

Nehéz lenne azt mondani, hogy Gyurcsány Ferenc vagy a momentumosok ne kaptak volna támadásokat. Nemrég a NAV vonult ki a Momentumhoz, Donáth Annát azzal vádolták, hogy nőket zaklatott.

Igen, a NAV kimehet akárhova, de az ÁSZ meg tőlünk vette el a pénzt.

Ez az ügy hogy áll?

Jelenleg Strasbourgban van, várjuk az eredményt.

Semmit nem fizettek be?

Dehogynem, folyamatosan fizetjük, ezért van, hogy pénzben nincs esélyünk versenyezni az állampárttal.

Ez mit jelent számokban?

Naprakészebbnek kellene lennem, de nem vagyok. Még hónapokig érezteti a hatását az ÁSZ-bírság.

Akkor az a veszély, amiről korábban beszéltek, hogy meg is szűnhet a Jobbik, elhárult?

El, mert részletfizetési lehetőséget kaptunk.

Az erre gyűjtött pénz törlesztésre vagy kampányra ment el? Volt egy gyűjtés, több százmillió forint összejött.

Fú, de rég volt már az.

Ezt a pénzt arra gyűjtötte a Jobbik, hogy befizesse a bírságot.

Arra gyűjtötte, hogy leváltsuk a rezsimet, és ne fordulhasson elő, hogy az Állami Számvevőszék olyan döntést hoz, amellyel szemben nincs jogorvoslati lehetőség.

Nem tartja kizártnak akkor, hogy ebből a pénzből kampányra is ment?

Az emberek nem arra adták ezt a pénzt, hogy mi kiszolgáljuk a rezsimet, hanem hogy megdöntsük azt.

A Mi Hazánkról azt mondta, a Fidesz által pénzelt árulók vannak ott. Ezek az emberek a Jobbik születése óta a párt körül voltak, a kezdetek óta téglák lettek volna?

Nem hiszem, hogy a kezdetekben is azok lettek volna, de látom, hogy amikor a rezsimmel harcolunk, van aki elfárad, van, aki feladja, van, aki megvásárolhatóvá válik, és van, aki átáll az ellenséghez. Ha valaki kiszáll, azt megértem, de azt soha nem fogom megbocsátani, ha valaki átáll az ellenséghez.

Nem is feltételezi, hogy van, aki ideológiai meggyőződésből lépett át a Jobbikból a Mi Hazánkba?

Ha nem tagokról beszélünk, hanem politikusokról, akkor nem. A részükről ez arról szól, hogy egyszerűbb a Fidesz oldalán küzdeni, mint ellenük harcolni.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A Jobbiknál régen a hálózatépítésben fontos szerepe volt a nemzeti rock köré szervezett rendezvénysorozatnak. Ezek az előadók legutóbb már a Mi Hazánknál tűntek fel. Mivel lehet egy ilyen mozgalmasodást pótolni?

A kormányváltás élményével, ami most számtalan városban bekövetkezett.

Kormányváltásra nem lehet inni.

Bocsánat, de nem bulizni hívom az embereket, hanem harcolni. Bulizni lehet egy ajándék sörrel is, azt tegye meg az ember a szabadidejében, mi harcosokat hívunk.

A Momentumhoz is szép számmal szivárogtak át, azok a fiatalok, akik a Jobbik ifjúsági tagozatát csinálták sokáig, most részben lilában masíroznak.

Ezért mondom, hogy ezeknek az embereknek a kormányváltás élményét kell megadni. Ha azt látják, hogy a Jobbik ezt meg tudja adni, akkor át fognak jönni a Jobbikhoz.

Arra van sansz, hogy nem tart ki a Jobbik mellett, és új pártot fog csinálni?

Mindig azzal az eszközzel kell harcolni a rezsim ellen, ami a leghasznosabbnak tűnik. Jelenleg a Jobbik olyan érték, amelyet meg kell menteni.

Az látszik, hogy bár a pártok most együtt indultak, külön fognak válni a következő években, amikor nem rendeznek választást. Önön kívül mi az a karakter, amit a Jobbik fel tud mutatni?

Legfőképp az, hogy nem jobboldaliak és baloldaliak vagyunk, hanem magyarok. Minden magyar embert képviselni kell, ehhez pedig olyan ügyeket kell felhozni, ami minden magyar embert érint. Amikor a Jobbik azt mondja, hogy bérfelzárkóztatásra van szükség, akkor arra nem csak a jobbikosoknak van szüksége.

Ha nem így alakul ez a választmányi ülés, most jó eséllyel ön lenne a párt elnöke. Nyilván van terve arra, hogy konkrétan hogyan kellene bérfelzárkóztatást csinálni.

Az egyik fontos lépés, hogy az állami cégeknél az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét kell érvényesíteni. Nem teheti meg az állam, hogy kevesebbet keres az, aki Szabolcsban vagy Borsodban dolgozik.

Egy gazdasági válság előszobájában vagyunk, mindenhol leépítések kezdődnek a multiknál, ha a Jobbik kormányon lenne, tudna ezzel bármit kezdeni?

Hogyne tudna, ha nem a multikra építjük az ország gazdaságát, hanem a kis- és középvállalkozásokra.

Cigányprobléma van Magyarországon?

Roncstársadalmi probléma van. Elvesztette az etnikai jellegét.

Korábban volt etnikai jellege?

Ha kimentünk egy szegregált lakókörnyezetbe, azt láttuk, hogy igen. De most már nagyon sokan kikényszerülnek a szegregált lakókörnyezetbe.

Miben más egy szegény cigány és egy szegény nem cigány?

Ma már nem látok különbséget.

Régen miben látott?

Az életvitelben. Nem láttam, hogy ki akarnak törni az életkörülményeikből, mert a rendszerváltás óta annyira beletokosodtak, hogy elfogadták, hogy nekik ennyi az élet. De amiatt a kormányzati politika miatt, amely alacsonyan tartja a béreket, mások is kikényszerülnek ebbe a lakókörnyezetbe.

Ezek szerint kevésbé szegregált most a magyar társadalom, mint korábban volt?

Az életvitel tekintetében nem lett kevésbé szegregált.

Mit ért életvitel alatt?

Hogy mélyszegénységben élnek emberek, és nem tudnak kitörni. Önkormányzati vagy állami segítséget várnak.

Mit lehetne kezdeni azokkal az emberekkel, akik mélyszegénységben élnek?

Munkát és minőségi bért kell nekik biztosítani. Azt kell látni, hogy ha van lehetőség dolgozni, akkor meg is lehet élni a fizetésből. Ma ezek az emberek nem ezt látják.

Magyarország talán az egyetlen fejlett ország Európában, ahol munkanélküli segélyezés helyett közmunkaprogram van. Jól van ez így, vagy kellene segély?

Munkabér kell. Nem segélyben kell gondolkozni. Munkalehetőség van, de a bérből nem lehet megélni. El lehet menni az egyik gépsor mellé dolgozni, és ha az nem tetszik, akkor át lehet menni a másik sor mellé dolgozni. Csak ez nem alternatíva. Sok esetben azt mondják az emberek egy szegregátumban, hogy "minek menjek el 90 ezer forintért gürizni látástól vakulásig, amikor ezt alternatív csatornákon keresztül be tudom szerezni?"

Mit jelentenek az alternatív csatornák?

Akár a bűnözést. Azt akarom, hogy olyan országban éljünk, ahol a bűnözés nem alternatíva. Aki bűnt követ el, annak bűnhődés legyen a jutalma. Ha valaki dolgozik, abból viszont tudjon megélni.

Mi van azokkal, akiknek nincs munkájuk?

Munkalehetőséggel kell segíteni és megfelelő bérrel. Ez lehet az irány, más nem. Ingyen pénz nincs. A közmunkaprogramban is lehetne értéket előállítani falevelek gereblyézése helyett, viszont cserébe rendes fizetést kellene adni.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A Jobbikban még mindig úgy látják, hogy egy társadalomban vannak építők és rombolók?

A Parlamentben annyi rombolót tudok mutatni, hogy ihaj.

Mi inkább Orosz Mihály Zoltánra és az érpataki modellre utaltunk, amit a Jobbik is népszerűsített.

Vannak építők és rombolók a társadalomban.

Mihez kell kezdeni a rombolókkal?

Építővé kell őket tenni.

Hogyan?

Attól függ, hogy hol rombol. Ha a parlamentben rombol, akkor a legépítőbb amit tehetek vele, hogy betesszük a börtönbe.

És ha a Lyukóvölgyben rombol?

Neki pedig meg kell mutatni, hogy építeni sokkal szebb, mint rombolni. És hogy az építkezés gyümölcséből meg lehet élni.

Ön egy cigány iskolában tanított évekig Borsod megyében, úgyhogy van tapasztalata arról, amiről beszélgetünk. Tud konkrét példát mondani, amikor sikerült ilyen változást elérni?

Azért mondom, hogy minőségi munkáért minőségi bért kell adni az embereknek. Például én tanárként 2009-ben kerestem 100 ezer forintot. Egy tanítványom egyszer megkérdezte, hogy "Tanár bá', mennyit keres, és ezért mennyit tanult?" Mondtam, hogy öt évig jártam egyetemre és most keresek 100 ezer forintot havonta. Kinevetett, mert ő aznap uzsorából összeszedett ugyanannyit. Azt kell megértetni ezekkel a fiatalokkal, hogy ha tanulsz, akkor abból meg tudsz élni. De ehhez olyan bérpolitikára van szükség, hogy ez igaz állítás legyen. A legfontosabb a pozitív példa. A bűnözés szempontjából pedig zéró tolerancia. Ha valaki uzsorázik, ezzel megkárosítva a honfitársait, akkor zéró toleranciát kell vele szembe alkalmazni.

Térjünk vissza a parlamenti rombolókhoz. Tolvajoknak, közönséges bűnözőknek, lókupeceknek nevezte felszólalásaiban a fideszes képviselőket és Orbán Viktor miniszterelnököt is. Ez a hozzáállás mennyire szolgálja azt, hogy mindenkit képviselni akar integratív személyiségként?

Az igazságérzet a legintegratívabb érzelem. Szeretik az emberek, ha valaki végre az igazságérzetüknek megfelelően fogalmaz. Az első felszólalásomban azt mondtam, hogy ennyi bűnöző előtt még életemben nem beszéltem. A hatalom a közös ellenség, ami ellen fel kell lépni, mert ez az, ami mindenkit megnyomorít.

A 2010 előtti rendszernek is voltak áldozatai, a Jobbik nagyrészt ettől erősödött meg. Most viszont ott vannak az összefogásban. Ez mennyire szolgálja az emberek igazságérzetét?

Az önkormányzati választás azt mutatta, hogy nagyon is. Már négymillió honfitársunknak van ellenzéki polgármestere, és erre kell tovább építkezni.

Egy jobbikos már nem fogja be az orrát, ha baloldalira kell szavaznia?

Nyilván a 2010 előtti baloldali kormányoknak rengeteg hibájuk volt, hiszen valamiért a választópolgárok 2010-ben kétharmadot szavaztak meg Orbán Viktornak. De kérdés, hogy a mostani rendszer mennyire veszélyes.

Úgy szoktam megfogalmazni, hogy a Jobbik tolvajokkal szemben jött létre, de közben gyilkosok ültek a nyakunkra. Itt tartunk most, ez az ország az életéért küzd. Felelős nemzet az életben maradás érdekében kész áldozatot hozni.

Akkor kimondhatjuk, hogy ön szerint Gyurcsány Ferenc kisebb fenyegetés, mint Orbán Viktor?

Kétharmadot adtak a magyar emberek 2010-ben Orbán Viktornak, és ennek oka volt. Ezt nem szabad elfelejteni. Ha valakire egyszer ennyire nemet mondanak az emberek, akkor kérdés, hogy neki kell-e bármilyen szerepet vállalnia a politikában.

A felesége, Dobrev Klára már kellően integratív?

Ezt majd a választók eldöntik.

Lehet, hogy önnek is kell erről döntenie, hiszen előfordulhat, hogy 2022-ben közös miniszterelnök-jelölttel futna neki az ellenzék a kormányváltásnak. Az egyik jelölt pedig Dobrev Klára lehet. Ha ő lenne az, mögé az ön által vezetett Jobbik be tudna állni?

2022 nagyon messze van, a közös listának azért nem látom létjogosultságát, mert ahhoz nagyon sok integratív emberre lenne szükség.

Karácsony Gergely az?

A fővárosiak azt mondták, hogy főpolgármesternek jó lesz.

Felsoroljuk az összes eddig pletykált nevet: Márki-Zay Péter?

Ismerem Pétert, ő egy integratív személyiség.

És egy momentumos jelölt, mondjuk a pártelnök Fekete-Győr András?

Nézze, egyelőre azt sem tudom, hogy 2022-ben ki lesz a Jobbik elnöke.

Saját magára gondolt miniszterelnök-jelöltként?

Nagyon nagyon messze van ez. A legfontosabb, hogy baloldali emberként is gyomorgörcs nélkül tudjon valaki egy jobbikosra szavazni.

Mitől van gyomorgöcse egy baloldali embernek a Jobbiktól? Ha meglát egy árpádsávos zászlót?

Lehet, hogy valamiféle régi reflexiók beugranak neki, de egyre kevesebben vannak ilyenek.

Ki kell söpörni azokat az embereket a Jobbikból, akiktől rossz reflexei vannak a baloldali szavazóknak?

Nem látok ilyen embereket a Jobbikban, de a média szereti visszahozni ezt.

Azért amikor a Duna-parti holokausztemlékmű cipőibe beleköpő Kulcsár Gergelyt megpróbálják egyéni körzetben elindítani, majd visszacsempészni listán, akkor érthető, hogy néhányan felhozzák a régebbi ügyeket.

Az elején feltette a kérdést, hogy mit csinálnék máshogy elnökként. A humánpolitikát biztosan máshogy csinálnám.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Kirakna pár embert?

Olyan emberek férnek be a Jobbikba, akik egyetértenek a párt irányvonalával. Ebbe semmilyen szélsőséges megnyilvánulás nem fér bele.

Önről is előszedtek néhány szélsőséges megnyilvánulást. Hogy a cigányok munka helyett lopni járnak. Hogy kóser ételt visznek egy étteremből egy börtönbe.

Azok a megnyilvánulások nem azok. Az, hogy egy bűnöző különb elbánásban részesüljön, mert más a vallási hovatartozása, szerintem az emberek igazságérzetét bántja.

És a cigányozások?

Az, hogy egy problémát megnevezünk, nem cigányozás.

Akkor sem, ha a cigányokat nevezi meg problémának? Az előbb elmondott logikája alapján a cigánybűnözés miatt a cigányság volt a probléma, ami mostanra elvesztette etnikai jellegét.

Ez egy kriminológiai fogalom volt, amelyet rendőrök alkalmaztak, mert vannak olyan bűnelkövetési formák, amelyek alapvetően a cigányságra jellemzőek. Én pedig azt mondom, hogy ma már olyan roncstársadalmi réteg alakult ki, hogy nem tudnám származás alapján elmondani, hogy ezt vagy azt a bűncselekményt ki követte el.

Lehet változtatni a Jobbik hasonló imidzsén?

Már sikerült változtatni, hiszen a legkülönbözőbb pártok tudtak velünk együttműködni a választáson.

Nagyon vékony vonal, amelyen egyensúlyoznak, hiszen a Jobbik népszerűségének nagy részét az adta, hogy az emberek őszintének érezték, amikor a jobbikosok cigánybűnözésről beszéltek. Ha most meg azt mondják, hogy nincs cigánybűnözés, akkor azt a Jobbik régi támogatói rétege nem fogja őszintének érezni.

Nézze, az a támogatói réteg most tapsikol, hogy Pócs János egy cigány embert tett a kemencébe, mi meg nem tapsikolunk.

Örülünk, hogy ők ott vannak a Fidesznél, új szélsőséges párt született Magyarországon.

Azon a napon, amikor ezt az interjút felvesszük, 75 éve tette le a nemzetvezetői esküt Szálasi Ferenc. Ha tudna olyan jobbikosról, aki ezt megünnepli, akkor mi történne?

Zéró tolerancia.

Kizárnák őket a pártból?

Ha rajtam múlna, akkor igen. Szélsőségeseknek ebben a pártban nincs helye, a Fidesznél lehet keresni a jövőt.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!