Belegondoltál már, mit csinálnál most, ha az egész gyerekkorodat Toulouse-ban töltöd, és nem töltesz éveket Afrikában és a Közel-Keleten?
Ezt a kérdést én is felteszem magamnak néha. Tényleg fura belegondolni, de lehet, hogy ebben az esetben nem is zenélnék, hanem valami egészen mást csinálnék. A zenével ugyanis úgy kezdtem foglalkozni, hogy elveszve éreztem magam az idegen országokban, ahová a szüleimmel költöztünk, és a zene nyújtott számomra biztonságérzetet. Szóval nem tudom, mit csináltam volna Toulouse-ban, lehet, hogy inkább a festészet érdekelt volna a zene helyett. Sokáig grafikus is akartam lenni, és más előadók lemezborítóit tervezni, de ez most jól jön, mert a sajátjaimat is meg tudom csinálni.
A két eddigi lemezed közül a második már sokkal változatosabbnak tűnik, de te mekkora különbséget látsz köztük?
A második lemezre úgy tekintek, mint az első album második részére, mert ez a kettő együtt működik. Mindkettő a tizenéves énem történetét meséli el, az Abu Dhabiban, Kongóban és Dubaiban töltött éveket, meg azt is, amikor Párizsba költöztünk.
A zenédről mindig el szokás mondani, hogy afrikai, arab elemeket ugyanúgy tartalmaz, mint mondjuk hiphopot, szerinted mi az, ami kimondottan francia benne?
Szerintem ahogy egész Európa, úgy Franciaország is az amerikai zene hatása alatt áll. Persze az én zenémben is érződik a French touch, azaz a francia elektronikus tánczene hatása, de én is elsősorban amerikai popzenét és hiphopot hallgattam, amikor felnőttem. De természetesen sok francia zenét is hallgatok: ilyeneket, mint Edith Piaf talán nem is kell mondanom, de például a Rita Mitsouko nagy kedvencem, táncolható és jó zene, illetve mostanság különösen sok jó francia popzene van szerintem.
Te viszont angolul énekelsz.
Igen, mivel amikor elkezdtem dalokat írni, külföldön éltem, és ott angolul kellett kommunikálnom az emberekkel. Én pedig ezt akartam elsősorban.
És ez nem hátráltat abban, hogy odahaza sikeres legyél?
Hát nem könnyű, az tény, mivel a legnépszerűbb francia előadók franciául is énekelnek. Mégis azt gondolom, hogy jól teszem, hogy angolul énekelek, hiszen például itt léphetek fel ma Budapesten, és még húsz másik országban is ezen a turnén. Sokfelé eljutok a zenémmel, és ez volt kezdettől fogva a célom, hogy minél több országban felléphessek.
Jelenleg Párizsban élsz, de nem gondolkozol azon, hogy külföldre költözz? Például gyakran hallani, hogy Amerikában úgy lehet befutni, ha ott is élsz.
Persze, ezt sokan mondták nekem is, de egyelőre jól érzem magam Párizsban. Egyébként is, most utazni szeretnék elsősorban. Nemsokára befejezem ezt a turnét, és jövőre az a tervem, hogy rengeteget utazok és világot látok.
A Star című dalodban olyasvalakiről énekelsz, aki sztár szeretne lenni, de nem bírja a rivaldafényt. Ez mennyiben szól rólad?
Részben rólam, részben pedig arról a sok emberről, akik mindenáron sztárok akarnak lenni az Instagramon vagy máshogyan, nem törődve semmivel. Nekem ezzel a jelenségge kicsit fura kapcsolatom van, mert imádok kint állni a színpadon akár tízezrek elé is, de a magánéletben egyáltalán nem vagyok ez az exhibicionista típus.
Mennyire tudod megoldani a mindennapokban, hogy elkerüld a sztársággal járó figyelmet?
Néha felismernek, de ez attól is függ, hogy a város melyik részében vagyok. Az emberek általában kedvesek velem, tudják, hogy nem futószalagon gyártott sztár vagyok, szóval mindenki udvarias, és nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért ilyen közönségem van.
A sikeredben nagy szerepet játszottak a gyakran vizuális trükkökre és illúziókra épülő klipjeid. Neked mekkora szavad van a kreatív részükben?
A rendező nem én vagyok, hanem a Greg & Lio páros, tehát a végső szót ők mondják ki, de mivel az összes klipemet velük csináltam, családias a viszonyunk, mindig meghallgatják a véleményemet és az ötleteimet, inkább egy nagy brainstorminghoz hasonlít a munkafolyamat.
Az új lemezedhez készült klipekben és a koncertjeiden is látott fellépőruha a te ötleted volt?
Igen, de Agnes B-vel, a neves designerrel együtt terveztük. Egy olyan fellépőruhát akartam, ami kicsit egyenruha-jellegű, és passzol az új lemez címéhez is (Souldier), csak éppen egy olyan katonáé, aki a szerelem erejével harcol.
A mainstream popzenét elárasztó depresszió közepette különösen szembetűnő, hogy a te zenéd pozitív és optimista feelinget sugároz, te magad is az vagy?
Nem feltétlenül, számomra a dalszerzés terápiás folyamat. Sokszor előfordul, hogy valamiért szomorú vagyok vagy feldúlt, amikor elkezdek írni egy számot, de ahogy haladok vele, azt érzem, hogy gyógyulok, és a végére tényleg optimista lesz a dal. Szerintem a zenének vidámnak és szórakoztatónak kell lennie, mert mindannyiunknak szükségünk van erre.
Te magad mennyire vagy optimista, ha körülnézel a világban?
Hát nem tudom. Inkább azért írok dalokat, hogy optimista legyek, mert sajnos elég sok ok van rá, hogy egyébként ne legyek az.
Említetted már, hogy jövőre utazni szeretnél, viszont sokan még jobban örülnének, ha új dalokat is írnál.
Egyelőre annyit tudok, hogy rajzolni szeretnék, és egyéb olyan művészeti dolgokat csinálni, amik nem feltétlenül kötődnek a zenéhez. De természetesen szerepel a terveim között egy új lemez is, most azonban egy kicsit lassítani szeretnék.
Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu
