Több száz, 12 és 16 közötti gyermeket oltottak be a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával Izraelben, és egyiküknél sem jelentkeztek súlyos mellékhatások, közölték magas rangú tisztviselők a Guardian megkeresésére.


Az izraeli egészségügyi minisztérium korábban azt javasolta, oltsák be az alapbetegséggel küzdő tinédzsereket, mert rájuk komolyabb veszélyt jelenthet a fertőzés.

Eddig körülbelül 600 gyermek szerzett védettséget. Senkinél nem lépett fel komoly mellékhatás, de az enyhe tünetek is ritkák. Ez bíztató

- mondta Boaz Lev, az oltási kampány vezetője.

A gyerekek nem a Pfizer kísérletének keretein belül kapták meg a vakcinát.

A cég jelenleg is teszteli az oltóanyag hatékonyságát a 12 és 15 évesek közti korosztályban, de hamarosan elkezdik megvizsgálni az 5 és 11 év közötti korcsoportot is. Az Oxfordi Egyetem egyébként szintén bejelentette, hogy hatéves kor felett tesztelni kezdik az AstraZeneca vakcináját, ez több hónapba is tarthat.

Koronavírus - Még több hír a témában

Postázták az első vakcinaigazolványokat

Arról egyelőre nem született kormánydöntés, hogy milyen engedményeket ad a vakcinaigazolvány.

Polgár polgármestere szembement a kormánnyal: kinyithatnak a virágboltok

Népességarányosan Magyarországon van a legtöbb vakcina, de felhasználásukban a mezőny hátsó felében vagyunk


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!