A hadsereg szóvivője szerint egy közeli temetőből az Iszlám Dzsihád lőtt ki rakétákat, azok egyike találta el az intézményt, ahol valószínűleg több százan meghaltak.


Ahogy arról kedd este beszámoltunk, hatalmas rázta meg a Gázai övezetben található Ak Ahli Kórházat. Palesztin források szerint több mint ötszáz ember meghalt az épületben, ahol családok kerestek menedéket az izraeli bombázások elől. A tragédia következményeként Ciszjordániában tömegek vonultak az utcára az izraeli bombázások beszüntetését követelve, lemondták Joe Biden találkozóját Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, és az USA vezetője nem utazik Jordániába sem, ahol szintén utcai zavargások törtek ki.

Az izraeli hadsereg (IDF) egy titkos hangfelvétellel már igyekezett bizonyítani, hogy nem ők bombázták le a kórházat, magyar idő szerint szerda reggel pedig Daniel Hagari szóvivő mutatott be néhány képet, ami állítása szerint bizonyítja, hogy Izraelnek nincs köze a tragédiához.

Hagari szerint a kórház körüli épületekben nem keletkeztek szerkezeti károsodások, és nincsenek a légicsapásra utaló kráterek. A szóvivő azzal is vádolta a Hamászt, hogy tudatosan több áldozatról beszél, mint a valós számok, ráadásul szerinte a szervezet nem is tudhatta volna ennyire gyorsan a robbanás valódi okát – számol be a Reuters.

Hozzátette, hogy helyi idő szerint 18:15 körül a Hamász rakétákat lőtt ki Izraelre. 18:59-kor az Iszlám Dzsihád terrorszervezet 10 rakétából álló sortüzet lőtt egy temetőből, nem messze a kórháztól. A kórházat megrázó robbanás híre éppen ezzel egy időben érkezett.

Hagari szerint a Hamász pontosan tudja, hogy a kórházi detonációt egy eltévedt Iszlám Dzsihád-rakéta okozta, de tudatosan Izrael számlájára akarják írni a tragédiát.

A szóvivő arról is beszélt, hogy Izraelnek a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy bizonyítékokkal támassza alá igazát, ne pedig hamis információkkal. „Morálisnak kell maradnunk. Maradnunk kell a nemzetközi jog talaján. Nincs más utunk. Ellenkező esetben nem leszünk liberális, demokratikus ország. És ez az, amiért harcolunk. Ez egy demokratikus liberális ország, amely a Hamász és az Iszlám Állam által ellenőrzött terület ellen harcol, ahol ezek a szervezetek ártatlan civileket, palesztinokat használ emberi pajzsként. Nekünk harcolnunk kell ez ellen” – fogalmazott Hagari.

(The Guardian)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!