A magyar női kézilabda-válogatott 30-28-ra győzött Szlovákia vendégeként vasárnap az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában Nagytapolcsányban (Topolcany).

A magyar csapatból Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó sérülés, Szöllősi-Zácsik Szandra pedig betegség miatt hiányzott. A bő keretből Lakatos Ritát, Helembai Fannyt és Schatzl Nadine-t nem nevezte a meccsre az új szakmai stáb.

Az első két gólt a vendégek szerezték, majd a lelkesen és gyorsan játszó hazaiak 4-2-re fordítottak, és a folytatásban is pontosabban kézilabdáztak. A magyar együttes támadásban és védekezésben is sokat hibázott, Szikora Melinda védéseinek köszönhetően azonban nem került komoly hátrányba. Az egyenlítés többször sikerült a gyengélkedő válogatottnak, a vezetést azonban nem tudta visszavenni az első félidőben,

a szünetben a házigazdák 14-13-ra vezettek.

A második felvonás elején is remekelt Szlovákia, hat és fél perc kellett, hogy a magyar válogatott - 2-1 után ismét - megszerezze a vezetést. Egy négyes gólsorozat után 21-17-re megléptek a vendégek, de a beálló körüli védekezésük továbbra sem működött, ezt kihasználva a házigazdák továbbra is tapadtak ellenfelükre. Az ötvenedik percben Golovin Vlagyimir ismét időt kért, majd csapata tovább növelte előnyét (19-24).

A hajrában sem tudott felszabadult játékot nyújtani a magyar együttes, sőt, az utolsó percek a hibák miatt ismét izgalmasan alakultak, de Kácsor Gréta és Vámos Petra góljaival a magyaroknak végül sikerült két találattal nyerniük.

A szlovákok legeredményesebb játékosa a Siófokon játszó Simona Szarková volt tíz góllal, Nikoleta Trúnková nyolcszor volt eredményes. Szikora Melinda 14 védéssel járult hozzá a sikerhez.

A két csapat 21. alkalommal találkozott egymással: egy szlovák siker és három döntetlen mellett ez volt a 17. magyar győzelem.

A selejtezősorozat március elején folytatódik, amikor a magyarok kétszer is megmérkőznek a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal. A jövő novemberi északmacedón-montenegrói-szlovén közös rendezésű Európa-bajnokságra a csoportok első két helyezettje jut ki. Már biztos résztvevőnek számít a címvédő Norvégia, valamint a rendező országok válogatottjai.

Az első félidő játékát az önbizalomhiány jellemezte, mindenki csak tologatta a labdát. A másodikban egy kicsit hatékonyabb lett a védekezésünk, labdaszerzések után gólokat lőttünk és egy kicsit megnyugodtunk

- nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a mérkőzést közvetítő M4 Sporton.

Hozzátette, a második félidő első 15-18 percében nagyon keményen dolgoztak játékosai, a hátralévő időben viszont ismét érthetetlenül sokat kapkodtak.

"Meg kell tanulnunk megbecsülni a labdát és menedzselni az időt, tudni kell, hogy mikor van vége a meccsnek" - magyarázta az edző. Hozzáfűzte, örül, hogy két meccsen négy pontot szerzett csapata, de mivel nagyon tanulságos volt mindkét találkozó, tanulni kell belőlük.

"Ki kell javítanunk a hibákat, és erre sajnos nincs sok időnk" - utalt Golovin a december 1-jén kezdődő világbajnokságra Golovin, ahol a csoportkör első fordulójában szintén megmérkőzünk a szlovákokkal.

eredmény, selejtező, 2. forduló, 5. csoport:

Szlovákia - Magyarország 28-30 (14-13)
a magyar gólszerzők: Lukács 6, Vámos 5, Kácsor, Háfra 4-4, Kovács A., Márton 3-3, Klujber 2, Tóth E., Tóvizi, Bordás 1-1
lövések/gólok: 47/28, illetve 53/30
gólok hétméteresből: 4/4, illetve 2/1
kiállítások: 4, illetve 6 perc

további eredmény:
Portugália - Spanyolország 22-23 (11-14)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!