Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a hétvégén beszélt Iványi Gábor lelkésszel, az Oltalom Karitatív Egyesület elnökével, és megkérdezte tőle, hogy elvállalná-e a köztársaságielnök-jelöltséget - írja a Telex. A lap hozzátette, hétfőn délután megkeresték Iványi Gábort is, aki nem zárkózott el a javaslattól arra az esetre, ha a pártok felkérik erre a feladatra. Iványi ugyanakkor hozzátette, ő jó szívvel támogatna mást is, ha találnak olyan jelöltet, akit minden párt támogat. A lap megkérdezte az elnökjelölésről az Egységben Magyarországért pártszövetséget is. Sajtóosztályukról azt a választ kapták, hogy


erről közösen hoznak döntést, és azt utána közösen fogják ismertetni az országgal.

A lap ugyanakkor úgy tudja, a Jobbik még nem állt be Iványi mögé.

Az ellenzéki pártok döntésének várhatóan nem sok jelentősége lesz az eredmény szempontjából, mert a Fidesz-KDNP kétharmados többséggel akadály nélkül tudja megválasztani köztársasági elnöknek Novák Katalint. Ha bármi gyakorlati jelentősége mégis van annak, hogy az ellenzék jelöl-e valakit a pozícióra, akkor az az, hogy a hivatalosan nyilvántartásba vett köztársaságielnök-jelöltek tizenöt perces felszólalási lehetőséget kapnak a parlamentben a szavazás előtt. Ilyen módon az ellenzék jelöltje - bárki is legyen az - lehetőséget kapna arra, hogy az Országgyűlés nyilvánossága előtt tartson beszédet.

Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke is, utóbbi szervezet jelenős részt vállal többek között a budapesti hajléktalan-ellátásban. A kormány álláspontját rendszeresen ismertető Magyar Nemzet nemrég arról írt, hogy a baloldal a hajléktalanok voksaival akarja befolyásolni a választást. A kormánylap itt tér ki arra, hogy Pikó András, a nyolcadik kerület polgármestere nem véletlenül támogat olyan szervezeteket, mint az Oltalom.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!