Kritikus és indulatos interjút adott Iványi Gábor egyházvezető-lelkész a karácsonyi HVG-nek. A több témát is érintő beszélgetésben szóba kerül a megismerkedése az Orbán-családdal, a rendszerváltás, a jelenlegi politikai helyzet, illetve Orbán Gáspár Felház nevű mozgalma is.


Így ismerkedtek meg

A nyolcvanas évek végén ismerkedtünk, amikor Szolnokon laktak; én véletlenül épp abban a házban jártam, becsengettem, és megkérdeztem, segíthetek-e valamiben. Akkor beszéltük meg a feleségével, hogy megkeresztelem Ráhelt, de amire ez megtörtént, már megszületett Gáspár is, így mindkettőjüket én kereszteltem. Aztán a kilencvenes évek végén az édesanyjuk megkért, hogy húzzam ki a gyerekek nevét az egyház lajstromából.

Orbán Gáspárról és a Felházról

Ez először valószínűleg lázadás volt Orbán Gáspár részéről. Neki éppen olyan frusztrációkkal terhes lehet a kapcsolata az apjával, mint Orbán Viktornak volt a sajátjával. De amikor olyan támogatásokat kaptak, amilyeneket más, hasonló kis közösségek nem, észbe kellett volna kapnia, és éppúgy megtagadnia édesapja segítségét, mint Szent Ferencnek az apja vagyonát. De nem tette, és ezzel maga is eszközzé vált. (…) Orbán valószínűleg eljátszott a gondolattal, hogy a fia mozgalmából is lehetne politikai tőkét kovácsolni, de aztán visszavonulót fújt - ott van neki a Hit Gyülekezete - a "renitens" gyereket pedig katonának adta.

Hitler, Orbán és Karácsony

Az interjúban felmerül egy lehetséges párhuzam Hitler és Orbán közt, ezzel kapcsolatban Iványi így fogalmaz: Orbán lehet, "hogy ő csak dohos mogyoró, Hitler pedig egy nagy rothadt alma", majd a magyar kormányfőről azt is mondja: az "ő parancsára kerültek ki a Soros-plakátok, amik a náci Németország a nevető zsidójáról vették a mintát. (…) Mit mondjak arra, aki így használja a náci módszereket?"

Az ország jelenlegi helyzetéről azt mondja Iványi Gábor, hogy "gazdaságilag is jóval előrébb tartanánk, ha nem lopnák el az uniós pénzek zömét", hozzátéve, hogy soha "ilyen szakadék nem volt fent és lent között, az emberek fele a létminimum alatt vagy akörül él".

Végül saját egyházának gazdasági helyzetéről azt mondja: rosszul állnak, a József Nádor téri női szállásuk kapcsán több pert is vesztettek, de az új főpolgármester "Karácsony Gergely a támogatásáról biztosított bennünket".

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!