Az idegenbeli kilencgólos vereség után Érden is simán kikapott az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapata a norvég Viperstől a Bajnokok Ligája A csoportjának 5. fordulójában.

Pályára sem lépett a Fradi, mégis középdöntőbe jutott a BL-ben

A matematika megoldotta a feladatot.

Az FTC október elején 31-22-es vereséget szenvedett a norvég bajnokcsapat otthonában, és bár a hivatalos honlap azt írta, megerősödött önbizalommal készül a csapat a szombati visszavágóra, elég gyorsan kiderült, hogy a norvégokat saját közönség előtt is nehéz lesz megszorítani.

Az már a találkozó előtt biztos volt, hogy az FTC továbbjut a csoportkörből, de továbbra is nyitott kérdés, hogy hány pontot visz magával a középdöntőbe. Klujber Katrin vezérletével remekül kezdett a Ferencváros, de a kezdeti lendület hamar alább hagyott, a hazaiak játéka némileg statikussá vált, így a meccs negyedénél már három góllal vezetett az előző idényben elődöntős Vipers.

Elek Gábor vezetőedző időkérése után gyorsabb, mozgékonyabb lett a magyar csapat támadójátéka, nagy küzdelemben egy gólra felzárkózott, ezután azonban ismét sokat hibázott. A vendégek a válogatott Emilie Arntzen találataival 5-1-es sorozatot produkáltak, és a szünetben négy góllal vezettek.

Átgázolt ellenfelén a Győr a Bajnokok Ligájában

A címvédő magabiztosan hozta a kötelezőt Svédországban.

A házigazdák szakvezetője cserékkel és időkéréssel próbálkozott, mindhiába. Csapata büntetőből sem talált be, és egy újabb 0-4-es széria után már nyolcgólos hátrányban volt, holott bő egy évvel ezelőtt egy találattal legyőzte a Viperst Érden.

A folytatásban a magyar együttes több mint egy percen keresztül kettős emberelőnyben játszhatott, és bár némileg csökkentette hátrányát, sima, 34-29-es vereséget szenvedett.

A mezőny legeredményesebb játékosa Emilie Arntzen volt 11 góllal, Heidi Löke pedig hétszer talált be. Az FTC részéről Klujber Katrin hat, Lukács Viktória öt gólt dobott.

A két győzelemmel és immár három vereséggel rendelkező Ferencváros egy hét múlva a francia bajnok Metz HB otthonában zárja a BL csoportkörét.

Női BL, A csoport, 5. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - Vipers Kristiansand (norvég) 29-34 (15-19)

Az állás:
1. Metz 9 pont
2. Vipers Kristiansand 5
3. Ferencváros 4
4. Podravka Koprivnica 2

Kiemelt fotó: fradi.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!