Milánóban élő olvasónktól, Boritól kaptunk egy képet nemrég: azt fotózta le, hogy a helyi boltokban elkezdték ragasztószalaggal kijelölni a távolságokat, amiket a koronavírus miatt várakozás közben hagyniuk kell egymás közt a vásárlóknak. A jelenség itthon is megindult, kollégáink a Szugló utcai Aldiban, illetve a mennyiségi korlátot bevezető Spar Margit körúti boltjában fotóztak hasonlót. Mutatjuk a képeket, egyben azt szeretnénk kérni,

ha ti is láttok hasonlót, küldjétek el nekünk a képeket Facebook-üzenetben!

Minden szakértő és szervezet arra kér, tartsunk távolságot egymás között, szóval tényleg fogadjátok meg, ne tolakodjatok, várjátok ki a sorokat - ne legyetek olyanok például, akik a kordon ellenére felkúsznak a sofőr melletti helyekre a buszon.

Koronavírus: ha rajtuk múlik, sosem tűnik el Magyarországról a járvány

Simán beülnek az utasok a kordon mögé a buszokon.

Balra Bori fotója Milánóból, középen az Aldi, jobbra pedig a Spar jelölései. Fotó: Olvasónk/24.hu

Kiemelt kép: Olvasónk/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!