A Samsung 31 újabb, köztük 28 európai országban, így Magyarországon is elérhetővé teszi a Health Monitor alkalmazását, aminek hála a Galaxy Watch 3 és Galaxy Watch Active 2 okosórák alkalmassá válnak az EKG és a vérnyomás mérésére. A dél-koreai gyártó alkalmazása még decemberben kapta meg a CE-jelölést, tehát megfelel az Európában érvényben lévő szabályoknak, és ennek megfelelően használható az Európai Gazdasági Térség országaiban.


A Samsung közleménye szerint február 4-én kezdik el elérhetővé tenni azt a frissítést, aminek a telepítését követően az említett óratípusok képessé válnak a vérnyomás és az EKG mérésére a Health Monitor applikáción keresztül. A gyártó ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a szoftver megjelenése függ az országtól és a szolgáltatóktól is, ami azt jelenti, hogy február első hetében még nem mindenhol és nem mindenki számára lesz elérhető a frissítés.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!