John Longland, Lincoln püspöke 1531 júliusában a missendeni Ágoston-rendi apátságba tartott. Azt a feladatot kapta, hogy hívjon össze egy egyházi bíróságot, amely kivizsgálja az egyházközségben keringő pletykákat a rosszalkodó szerzetesekről. Fogalma sem volt róla, milyen pokoli zűrzavarba botlik.
Sorra dőltek ki a csontvázak
Megérkezésekor azonban csőstül jött az áldás. Robert Palmer kanonokot azzal vádolták, testi kapcsolatba lépett egy férjezett nővel, Margaret Bishoppal. Mikor kérdőre vonták, Palmer bevallotta, hogy érintkezett Margarettel, de amikor felismerte igazi szándékait, a fizikai kapcsolatot elkerülve azonnal elzárkózott tőle.
Hogy elkerülje a felelősségre vonást, kijelentette, nem ő, hanem John Fox apát osztozott egy ágyon Margarettel. Az apát következetesen tagadta a viszontvádat, de most már az ő viselt dolgai kerültek reflektorfénybe. Azzal a váddal kellett szembesülnie, hogy számos bűnt követett el, köztük nepotizmust, hanyag gazdálkodást, ráadásul Palmer afférja felett is szemet hunyt.
A kanonokok azt is felfedték, hogy saját lánytestvérét tette meg serfőzőnek, és nem vette figyelembe a róla szóló pletykákat, melyek szerint "erkölcstelen a természete". Ahogy a serfőző megérkezett, kiszámítható módon a terhességéről kezdtek el keringeni a hírek - bizonyosságként arra, hogy valóban enyelgett valakivel.
A vizsgálat lezárulása után Longland kihirdette ítéletét. Mondani sem kell, hogy nem volt túlzottan elnéző:
Palmert örökre bebörtönözték, Fox apátot pedig felfüggesztették hivatalából.
Rossz szokások
A középkori egyház számára mindennél fontosabb volt, hogy a papság ne zuhanjon le az erkölcsi piedesztálról. Mi több, az egyházi hatóságok annyira égtek a vágytól, hogy megóvják magukat Isten haragjától, hogy külön fegyelmi eljárást is kidolgoztak a vétkesekkel szemben. Szerte a keresztény világban a kolostoroknak, egyházközségeknek, kollégiumoknak időről időre vizitációkkal kellett számolniuk, az ellenőrzést és értékelést saját elöljárójuk vagy a megyés püspök végezte el.
Angliában a 13. század végén tűntek fel az erről szóló híradások, és meglehetősen szokványossá váltak a kolostoroknak az 1530-as években végrehajtott feloszlatásáig. A vizsgálóbiztosok mindenféle-fajta helytelen viselkedésre fényt derítettek, nem volt olyan szeglet, ahová be ne néztek volna.
Súlyos illetlenségeket, szexuális visszaéléseket fedeztek fel, kiszimatolták a kevésbé komolyakat is, mint például a hanyagság eseteit, a "világi öltözékben való járás-kelést", valamint a "nyilvános kockajátékot", de a klerikusok szemére rótták az apróbb kihágásokat, például a nem megfelelő tonzúrát vagy a mise alatti szunyókálást is.
1500-ban a nottinghami ferencesek egyházközségi vagyonának kezelője, William Bell sérelmére rótták
a "szertelenséget egy másik férfival" (azaz, hogy homoszexuális). A dorchesteri apátságban szolgáló szerzetes, John Shrewesbury állítólag 1441-ben nőrablási ügybe keveredett, az illetőt egy ládában a harangtoronyba csempészte, majd testi kapcsolatba lépett vele.
A középkori klerikusok az elterjedt hírek szerint rendszeresen látogatták a bordélyházakat is. A leghírhedtebb ilyen intézmény London déli részén, a Bankside-on állt, egy a winchesteri püspök tulajdonában álló földön. A kliensek egy része kétségkívül az egyház embereiből verbuválódott.
A felettes szervek kemény kézzel csaptak le a felfedezett tévelygésekre, de bármennyi vétkest büntettek meg, mindig akadt újabb és újabb.
MANUEL COHEN / MCOHEN
Kocsma, divat, lakoma
Az erkölcstelen, reménytelenül énközpontú és narcisztikus szerzetes mintapéldája a Chaucer-féle Canterbury mesék egyik alakja. E "pompás prelátus"-ra jellemző volt, úgymond, hogy
"a nyúlvadászat, sarkantyú, a hajsza - erre a költséget sohsem sokallta",
köntöse ujját a legjobb szürke szőrme borította és "sok zsírt felszedett", ellenben megvetette a könyv fölé görnyedést a kolostorban. (Vas István ford.)
Ám az ilyesféle bolondéria nem korlátozódott csupán a költők és írók alkotásaira. Az 1430-as években a northamptonshire-i Canons Ashby rendházába tett vizitációjakor a püspöki helynök azt találta, hogy a szerzetesek előszeretettel lakomáznak, szerencsejátékkal múlatják az időt, kocsmázni járnak a faluba, kórusbeli kötelezettségeiket elhanyagolják, valamint a csuha helyett "rövid, testhez álló, harisnyájukhoz több helyen hozzákötött ruhát" viselnek.
Ma már kissé komikusnak tűnik ez a kép a romlott egyházi személyekről, akik az oltár előtt térdepelés helyett inkább sört kortyolnak vagy prostituáltakkal hálnak, ám a középkorban halálosan komoly következményekkel járt: elhanyagolt hívek, a katolikus egyház lerombolt tekintélye, néhány esetben egyenesen erőszakos zendülés.
Gyilkosság
A legsúlyosabbak közé tartozott az az eset 1263-ban, amikor a Barton in Fabis nevű kis faluba egy Agnani Bertalan nevű itáliai embert neveztek ki plébánosnak, ám a szintén a megyéhez tartozó lentoni rendház perjele Thomas de Raley-nek akarta adni a hivatalt, s hogy célját elérje, a híveknek azt mondta, Bertalan már távozott az élők sorából.
Ám Bertalan nagyon is életben volt, elküldte hát a bírósági tisztviselőjét, Bonushomót a templomhoz, hogy vegye birtokba a plébániát. A szerencsétlen Bonushomo feldühödött tömeggel találta magát szemközt - köztük volt a perjel, valamint Thomas de Raley szolgái -, akik megfosztották a nála lévő pápai okirattól, majd a templomkertben megölték.
A perjelt ezután IV. Orbán pápa (1261-1264) színe elé idézték, hogy feleljen a bűnrészesség vádjára, de nem jelent meg, ezért kiközösítették az egyházból.
Mit hihetünk el mindebből?
A 16. században már igen széles körben elterjedtek a klérus viselt dolgairól élénk leírásokat közlő egyházellenes pamfletek. Következtethetünk-e ebből arra, hogy a késő középkorban többet helytelenkedtek az egyházfik, mint korábban?
Mielőtt ítélkeznénk, érdemes elgondolkoznunk azon, hogy a vizitációkban részt vevő egyházi személyeknek nem az volt a dolguk, hogy kiemeljék az adott egyházkörzet és kolostor érdemeit, hanem az, hogy kigyomlálják a klérus gyarlóságait - el is követtek mindent e cél érdekében.
Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy az 1530-as évekre VIII. Henrik angol király (1509-1547) már erős agitációt folytatott a kolostorok felszámolásáért, hívei tehát minden eszközt megragadtak, hogy előnytelen színben tüntessék fel a katolikus papságot.
Ezzel együtt az előző példákból is kitűnik: a klérus bizonyos tagjai tényleg túl sokat ittak, tényleg háltak prostituáltakkal és tényleg kockajátékot űztek ahelyett, hogy nyájuk lelki épülésére ügyeltek volna.
Mikor VIII. Henrik 1536-ban a Vatikánnal folytatott vitája és az anglikán egyház megalapítása részeként meglengette a hóhérbárdot az angol szerzetesrendek felett, már alig akadt, aki ne értett volna egyet azzal, hogy jellemesebb és istenfélőbb elődeikhez mérve közülük igencsak sokan elfajzottak.
A teljes cikk a magyar BBC History magazin új, 2018. szeptemberi számában olvasható.
Illusztráció: MANUEL COHEN / MCOHEN
