Tegnap délután házasodott össze Metzker Viktória és párja, Ferenczei Gábor. A lemezlovas már néhány fotót is megosztott a követőivel a nagy napról, illetve tervez még a későbbiekben is - amint sikerül kipihennie a lagzit, posztja szerint ugyanis alig három órát aludtak a férjével.


Már mindenünk megvolt, amit szerettünk volna, csak ez hiányzott, hogy teljes legyen. Tegnap délután végre hivatalosan is kimondtuk egymásnak azt a kis rövid, de annál nagyobb jelentőségű szócskát: Igen! Szeretnénk megköszönni a családunknak és az összes barátunknak, akik tegnap velünk voltak! Hálásak vagyunk nektek, minden olyan volt, ahogy elterveztük és boldogok vagyunk, hogy veletek ünnepelhettünk!

- írta a DJ.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

╭─━─╯ ╰─━─╮ (@djviktoriametzker) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!