Mutatjuk, hogyan kellett megbirkózni a diagramokkal, függvényekkel és egyenletekkel a szaktanárok szerint.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, több új típusú feladatot is meg kellet oldaniuk az érettségizőknek az idei középiskolai középszintű matematika érettségin. A vizsgán az Oktatási Hivatal tájékoztatója szerint a diákok először a 10-12 feladatot tartalmazó I. feladatlapot kapják meg. Ezzel az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét ellenőrzik. A II. feladatlap két részre oszlik: az "A" rész három (egy vagy több kérdésből álló) feladatot, a "B" rész három, egymással megegyező pontszámú feladatot tartalmaz, amelyekből a vizsgázóknak kettőt kell megoldaniuk, és csak ez a kettő értékelhető - ismertette a hivatal.

Az idei feladatok között szerepelt halmazelmélet, háromszög befogójának kiszámolása, illetve egy képzeletbeli kozmetikai cég alkalmazottjaként egy diagramról kellett értékesítési adatokat is beazonosítaniuk. A tízes feladatban pedig a függvények zérushelyeit kellett tudni. A függvények között megadtak egy abszolútérték-függvényt is, ami önmagában szerepelhet a középszintű feladatsorban, de az Eduline által megkérdezett matektanár szerint ha hozzáadnánk kettőt vagy hármat, akkor már nem.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!