A Nemzeti Színház igazgatója szerint nem lehet megállapítani ilyen baleset során kizárolagosságot, mert az precedens értékű lesz, vagyis a későbbiekben az előző esetre fognak jogalapként tekinteni.


A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila is reagált Udvaros Dorottya kijelentéseire, amelyben a színésznő látszateseménynek nevezte a baleset miatt indított belső vizsgálatot. Vidnyánszky nem tartja kollegiálisnak a színésznő megjegyzéseit – írta meg a Blikk.

– fogalmazott Udvaros Dorottya a Partizánszerdai műsorában. A színésznő arról is beszámolt, mivel több alkalommal is jelezték Vidnyánszky Attila igazgatónak a díszletekkel kapcsolatos aggályaikat, csoda, hogy nem történt korábban baleset. A színésznő az interjúban azt is elárulta, szerinte a két kollégája a baleset óta nem kapott semmilyen pénzügyi kompenzációt. Úgy tudja, ahhoz, hogy a biztosító fizessen nekik, az intézménynek el kellene ismernie, hogy munkahelyi baleset történt, ám a színház ezt tagadja.