Egy 2017-es akciós újságot hasonlítottunk össze egy 2023-assal. Öt év alatt a fürtös koktélparadicsom 299 forintról 1299 forintra drágult, a túró pedig 419 forintról 1759 forintra. És még hosszan lehet folytatni a döbbenetes felsorolást.

Még mindig akad olyan ismerősünk (vagy ismerős ismerőse), aki nem hiszi el, mekkora mértékben emelkedtek az árak az utóbbi egy évben. Éppen ezért örültem, amikor nemrég selejtezéskor kezembe akadt egy 2017-es akciós SPAR reklámújság.

Valódi időutazás végiglapozgatni az akciós lapot, hihetetlennek tűnik ugyanis, hogy nem 15 vagy 20 éve, hanem mindössze néhány évvel ezelőtt még nem éttermi fogásokéval vetekedő áron, hanem viszonylag olcsón lehetett elkészíteni egy egyszerű sajtos-tejfölös tésztát vagy túrós csuszát, és teljesen természetes volt berakni a bevásárlókosárba a koktélparadicsomot vagy egy 1 kilós trappista sajtot.

Most nem is vállalkoztam többre, mint arra, hogy ugyanazokat, vagy egymáshoz minőségben hasonló termékeket megmutassam 2023 január 30-i és 2017. augusztus 17-i áron. A 2023-as árakhoz olyan hetet választottam, amelyen számos terméket akciósan kínáltak a közeli SPAR áruházban.

Zöldségekígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alattígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Fürtös koktélparadicsom 450 grammos csomagolásban 2017-ben 299 forint volt, míg 2023 január 30-án 1299 forint.

A fejes káposzta kilója 2017-ben 119 forint, 2023-ban 398.

A csípős paprika darabka 34 forint volt 2017-ben, most 149.

A piros burgonya kilója 99 forint volt 2017-ben, most ársapkával 295, de a minősége miatt nem vettem belőle.

A Naturfood csemege mix 499 forintba került 2017-ben (akciósan 299 volt darabja, ha kettőt vett belőle az ember), 2023-ban 579 forintra emelkedett az ára.

139 forint volt 2017-ben a Spar vörös kidney bab konzerv darabja, most elvileg 249, ám ottjártamkor üres volt a helye a polcon.így emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Tejtermékekígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Magyar tejföl, 330 grammos, 2017-ben 219 forint, 2023-ban 995 forint.

A 2,8%-os Magyar tej literje 2017-ben 299 forintról lett leértékelve 199 forintra, most 449 forint, de csupán az ársapka miatt.

Ugyanazon márka 450 grammos kiszerelésű túrója 2017-ben 419 forint volt (599-ről akciózva), most, 2023-ban 1759 forint.

Feltűnő az árkülönbség a sajtok esetében is: 2017-ben az akciós trappista sajt kilója 1339 forint volt, most akciósan sem nagyon lehet kapni 3000 forint alatt (a trappista sajt kilójának ára 4800-7000 forint között szóródik márkától függően).

Tésztaígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

A Barilla fél kilós penne rigate tésztája 399 volt, ma ugyanez 1199 forintért kapható.

Húsáruígy emelkedtek az élelmiszerárak öt év alatt

Míg 2017-ben 849 forintot fizettem 900 gramm darált sertéshúsért, most 1629 forintot.

A Spar dán szalámi ára 329 forintról 649-re nőtt.

Egészen biztosan akadnak olyan termékek is, amelyeknek az ára nem emelkedett sokkoló mértékben az elmúlt öt évben. De ilyet sajnos most egyet sem találtam.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!