Az ide Mobile Word Congress egyik érdekessége volt, hogy két kínai gyártó, a OnePlus és a Realme is olyan okostelefonokat demózott a standján, amiket már 150 W-os gyorstöltéssel láttak el (sőt a OnePlus már a 240 wattos gyorstöltést is megmutatta). Mindez ráadásul már nemcsak ígéret, hiszen a Realme elő is állt az első olyan, kereskedelmi forgalomba kerülő mobiljával, ami már magában foglalja ezt a technológiát. Ez a GT Neo3 150W névre keresztelt készülék, UltraDart gyorstöltési technológiával, és olyan (két részből álló) 4500 milliamperórás akkaumulátorral, ami a gyártó ígérete szerint 1600 töltési ciklust követően is megtartja a kapacitása 80 százalékát.

Realme

A Realme mindezt ráadásul megfejelte azzal, hogy a készülék dobozában ott lesz egy olyan adapter és kábel, amikkel tényleg tölthető lesz a készülék 150 wattal. A gyakorlatban ez amúgy azt jelenti, hogy a csontra lemerített aksi mindössze öt perc alatt 50 százalékra tölthető, a 100 százalékhoz pedig a jelek szerint alig lesz több időre szükség, mind negyed óra. Akinek pedig ez már túl sok lenne, annak ott a sima GT Neo3, aminél 80 Watt a maximum.

Ami a további specifikációkat illeti, mindkét modell öt nanométeres gyártástechnológiával készült MediaTek Dimensity 8100 processzort kapott, egy 6,7 hüvelykes, 120 Hz-es képfrissítésű FHD AMOLED kijelző kíséretében, a hátlapon pedig három kamera kapott helyet: egy 50 megapixeles Sony IMX766 szenzor, méghozzá egy 8 megapixeles ultraszéles és egy 2 megapixeles makró egység kíséretében. A GT Neo3 128 vagy 256 GB tárhellyel, illetve 6 vagy 8 GB memóriával lesz kapható, míg a GT Neo3 150W esetében már 8 vagy 12 GB memória közül választhatunk.

Kapcsolódó

Itt a 240 wattos gyorstöltés, 9 perc alatt maximumon a telefon

A gyártók egymást licitálják túl a Barcelonában zajló MWC kütyüexpón.

A GT Neo3 kezdő ára 360 dollár (~120 ezer forint), míg a 150 wattos verzió 408 dollárról (~ 135 ezer forint) indul. Az egyetlen apró pobléma, hogy a bejelentés egyelőre Kínára vonatkozik, arról még nincs információ, hogy a készülékek mikor érkeznek Európába - ha egyáltalán sor kerül erre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!