Túljutott a válságon a belföldi munkaerőpiac, a foglalkoztatás elérte a járvány előtti szintet, és még az idén további jelentős bővülést érhet el - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján. (MTI)


Bodó Sándor szerint a munkaerőpiac élénkülését mutatja, hogy ma már több mint 4,5 millióan dolgoznak, az előző hónaphoz képest 47 ezerrel többen. A munkahelyvédelmi intézkedések 1,6 millió ember megélhetését segítettek megtartani vagy megteremteni - tette hozzá.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár közölte, hogy a kilábalást az eddigi legnagyobb vállalkozásfejlesztési program segíti. A beruházási, képzési, munkahelyteremtési támogatások legalább annyi vállalkozást érnek majd el a következő másfél évben, amennyit korábban legfeljebb másfél évtized alatt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!