Mintegy 35 milliárd forintnyi béremelést kapnak a szakképzésben oktatók - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.


Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a bérfejlesztéssel az oktatók fizetése közeledni fog a piaci bérekhez, s ez, illetve azok a fejlesztések, amik elindultak, már minőségi változást hozhatnak a szakképzésben. Hozzátette, változás az is, hogy a továbbiakban - a felsőoktatáshoz hasonlóan - oktatóknak hívják a szakképzésben dolgozó pedagógusokat.

Kitért arra is, a szakképzésben is elindult a vizsgáztatás az érettségivel párhuzamosan; az első tapasztalataik jók, az iskoláknak sikerült megoldaniuk a koronavírus-járvány okozta nehézségeket - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy úgy tűnik, mindenki le tud vizsgázni. Reményeik szerint a nyári szakmai gyakorlatokat is meg lehet majd tartani, ahogy a járványügyi intézkedések enyhülnek.

A vezetők döntik el, kinek mennyi emelés járhat

Az ITM közleménye szerint a gazdaságvédelmi intézkedések részeként és a fiatalok foglalkoztatásának további bővítése érdekében a diákokat a következő tanévtől egy megerősített, rugalmasabb, gyakorlatiasabb szakképzési rendszer várja. Az oktatók bére júliustól emelkedik, az erről szóló ajánlatot május végéig minden érintett megkapja.

Mivel a vezetők látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. A döntéseket a Szakképzési Innovációs Tanács munkacsoportja által összeállított oktatói értékelési rendszer támogatja. A szempontrendszer és módszertani javaslat nyilvános, az ikk.hu honlapról elérhető. Az iskola vezetői által meghatározott pontszámokhoz a Szakképzés 4.0 stratégiában megfogalmazott szakmapolitikai irányok figyelembe vételével rendelik hozzá a béreket.

Az intézményvezetők kötelesek 30 nappal július elseje előtt megtenni az ajánlatot, így az érintettek május végéig megkapják az értesítéseket a jogállásváltozásról, amely már a megemelt béreket is tartalmazni fogja. A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet. A kialakítandó feladatfinanszírozási rendszer elismeri a jó teljesítményt, és akár az átlagot meghaladó béremelés alapja is lehet.

A minisztérium szerint az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A változásoktól azt a kedvező hatást várják, hogy a pályakezdő fiatalok a magasabb fizetés miatt a szakképzésben helyezkedjenek el, valamint a megemelt óradíj lehetőséget teremtsen naprakész gyakorlati ismeretekkel rendelkező vállalati mérnökök alkalmazására.

A diákok is több pénzt kaphatnak

A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak az újonnan bevezetett ösztöndíjak formájában. A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Technikumban, nappali rendszerű oktatásban az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult minden tanuló. A duális képzésben résztvevők kezdetben a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsgát követően, annak eredményétől függően, 150-300 ezer forint közötti pályakezdő támogatásra is számíthatnak.

A minisztréium szerint idén tovább nőtt a megújuló szakképzést választó nyolcadik osztályos tanulók aránya. A középfokú oktatásban továbbtanulók mintegy kétharmada szeretne szakmát szerezni. Az ősztől induló technikumokban mintegy 34 ezer fiatal szerezhet szakmát az érettségi mellé.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: A 15. évfolyamos általános ápolók a betegellátást gyakorolták a Semmelweis Egyetem Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája demonstrációs termében Budapesten 2020. február 25-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!