Ahogy arról korábban beszámoltunk, halálra gázoltak egy budapesti fiatalt Ikladon. A 19 éves fiú a Szabadság úton tekert a bringájával, amikor elütötte egy vele azonos irányba haladó személygépkocsi. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az Aszód felé közlekedő sofőr megállás és segítségnyújtás nélkül haladt tovább.

A bejelentő azonnal megkezdte a földön fekvő fiatal újraélesztését, amit később a kiérkező rendőrök, majd a mentősök folytattak tovább, de már nem lehetett segíteni rajta.

police.hu

A gázolás után elhajtó autóról gyűjtötték az információkat a rendőrök, amikor negyed órával később egy Aszód irányából érkező szürke, jobb elején törött járművet vettek észre, amely kénytelen volt megállni az akkor már rendőrökkel és villogó autókkal ellepett, teljes szélességében lezárt helyszín közelében.

A járőrök igazoltatták az 56 éves sofőrt, majd elfogását követően előállították. Látható és érezhető volt, hogy a férfi ivott, ezért először megszondáztatták, majd a 0,81 mg/l eredmény után mintavételre előállították. A galgamácsai férfi a baleset körülményeire nem emlékezett tisztán, arra viszont igen, hogy előzőleg italért indult Aszódra, mert falujában már nem volt nyitva bolt.

police.hu

Ikladon áthajtva rémlett egy csattanás, de tudomást sem véve róla, nyomta tovább a gázpedált. Az egyik aszódi üzletben feltankolt, majd indult hazafelé, amikor az útlezárás miatt meg kellett állnia és a rendőrök körbevették.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés, valamint a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztásának a megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vele szemben, egyben kezdeményezik letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!