A vádirat szerint, a 30 éves Stroud december 19-én, nem sokkal este 11 óra előtt lépett ki az iowai Des Moinesben álló házából, kezében egy acélrúddal. Odament az első járókelőhöz, azt mondta neki, ő Isten, és meg fogja gyógyítani. A következő pillanatban az acélrúddal, amit ő jogarnak nevezett, ütlegelni kezdte a 21 éves férfit - írja a Newsweek.


Jordan Merrifield, az áldozat, aki a barátnőjével éppen az apjára várt, egy a fejére mért ütéstől elveszítette az eszméletét és összeesett. A férfit az apja vérző fejjel, a földön fekve találta. Merrifieldet kórházba szállították, ahol koponyatöréssel és agysérüléssel kezelték.

A pszichés problémákkal küzdő Stroudnak nem ez volt az első erőszakos bűncselekménye. Már 2010-ben elítélték párkapcsolaton belüli erőszakért, majd 2017-ben azért, mert el akarta gázolni a rendőröket, akik megpróbálták letartóztatni. Egy nő 2016-ban kért távoltartási végzést a férfi ellen. Azt mondta, Stroud akkor lett erőszakos, amikor abbahagyta a gyógyszerei szedését.

Stroud jelenleg a Polk megyei börtönben van, előzetes letartóztatásban. Első bírósági meghallgatása január 2-án lesz.

(Kiemelt képünkön Carl Stroud, fotó: Polk County Jail)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!