Ismét világrekordot döntött csütörtökön az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma Indiában, miközben a holttestek elhamvasztása is egyre nagyobb nehézséget jelent a hatóságoknak.


A dél-ázsiai országban az elmúlt 24 órában 379 257 új esetet, illetve 3645 halálos áldozatot jegyeztek fel az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint. A halottak napi száma sem volt még ilyen magas Indiában.

A világ második legnépesebb országába az utóbbi hetekben mély járványügyi válságba süllyedt. A holttestek elhamvasztásán dolgozók és a sírásók arról számoltak be, hogy éjt nappallá téve kell dolgozniuk, de sok áldozat maradványait parkokban, illetve parkolókban felállított létesítményekben tudják csak elhamvasztani.

Indiában szerdán átlépte a 200 ezret az új típusú koronavírus eddigi halálos áldozatainak száma. Az országban több helyen beteltek a kórházi ágyak, s nagy a hiány orvosi oxigénből is. Így a kormány egyre inkább nemzetközi támogatásra szorul, és számos ország már fel is ajánlotta a segítségét.

Tömegek próbálnak kétségbeesetten kórházi ágyat és oxigént szerezni beteg hozzátartozóiknak különböző módokon, például a közösségi médián és személyes kapcsolatokon keresztül.

Múlt héten naponta legkevesebb 300 ezer volt az újonnan azonosított fertőzések száma. Az egészségügyi rendszer a második járványhullámban túlterheltté vált.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az előző héten világszerte regisztrált esetszám 38 százalékát Indiából jelentették.

Az Afrikai Unió betegségmegelőzési központjának (CDC) vezetője csütörtökön figyelmeztetett, hogy az indiai helyzet intő példa arra, hogy Afrikának sem szabad még lazítania a járványügyi korlátozásokon.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!