2007 után ismét vény nélkül kapható az Algopyrin és kilenc másik, metamizolt tartalmazó gyógyszer
- írja honlapján az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
A magyar kormány 1992-ben döntött úgy, hogy a nem támogatott és biztonságos gyógyszereket vény nélkül is meg lehessen vásárolni a patikákban. Ezek közé tartozott az Algopyrin is. 2007-ben, a gyógyszerpiac liberalizálásakor a gyógyszerhatóság ismét receptkötelessé tette. Nem hivatalos magyarázat szerint az akkor évente 9-10 millió doboz Algopyrint értékesítő patikák jelentős piacot veszíthettek volna, ha az egyéb láz- és fájdalomcsillapítókhoz hasonlóan ez a szer is forgalmazhatóvá vált volna a benzinkutakon, illetve a drogériákban - írja a Népszava.
Az Algopyrin ma Magyarország egyik legnépszerűbb fájdalomcsillapítója, évente kb. 9 millió doboz fogy belőle.
A lap szerint valószínűleg ezért kezdte el több hazai gyártó is, hogy a hatóanyagát csökkentett hatáserősségben, más márkanéven forgalmazzák. Amelyek tablettáinak a hatáserőssége csak fele akkora volt, mint az eredeti Algopyriné, azt recept nélkül is meg lehetett vásárolni. Most ez a sor bővült.
A szigorítás feloldásával az alábbi gyógyszerek is vény nélkül megvásárolhatóak:
• ALGOZONE 500 mg tabletta
• FLAMBORIN 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek
• METAPYRIN 500 mg filmtabletta
• NODORYL FORTE 500 mg tabletta
• PANALGORIN 500 mg tabletta
• SUPPOSITORIUM ANALGETICUM FoNo VII. PARMA
• SUPPOSITORIUM NORAMINOPHENAZONI 100 mg FoNo VII. PARMA
• SUPPOSITORIUM NORAMINOPHENAZONI 200 mg FoNo VII. PARMA
• TABLETTA ANALGETICA FoNo VII. PARMA