A napokban futótűzszerűen kezdett terjedni egy felhívás a közösségi médiában arról, hogy a Facebook felhasználási feltételei megváltoznak, és a jövőben a bíróságon is felhasználhatják a netezők ellen saját képeiket, amelyek nyilvánossá válnak.


Ez viszont nem igaz, hoaxról van szó, ráadásul egy már igencsak régiről.

A felhasználók körében mégis időről időre elkezd terjedni a szöveg és annak változatai, most éppen azzal a felütéssel, hogy lassan érkezik a nyár, ezzel együtt pedig egy új szabályzat lép érvénybe, minden általunk posztolt dolog nyilvánosságra kerül a törölt üzeneteinkkel együtt.

A felhívás alapján aki tovább osztja a posztot, vagy a profil leírásában jelzi, hogy ellenkezik a döntéssel, annak fiókját nem érinti majd változás - ez már alapjában gyanús kell, hogy legyen. A Facebook minden ilyen típusú változásról hivatalos értesítést is küld, másrészt egy bemásolt poszt teljesen haszontalan lenne abban az esetben, ha az egyébként ingyen használható szolgáltatás módosítana a szabályzatán.

A nagy kék közösségi oldalon rendszerint kezdenek el terjedni olyan körüzenetek, amik valótlan retorziókkal ijesztgetik a felhasználókat, például hogy nem lesz ingyenes számukra a Facebook, ha nem küldik tovább ismerőseiknek az üzenetet. Mivel ezek az általában angol nyelven terjedő szövegek idővel magyarul is megjelennek, ezért érdemes az elkövetkező napokban résen lenni és nem bedőlni a butaságnak.

Ha ilyen üzenetet lát, ne továbbítsa aki már továbbította, annak figyelmét pedig hívjuk fel rá, hogy alaptalan az információ. A felhívás szövege az alábbi:

Hamarosan nyár ❤️ Ne feledjétek, hogy holnap kezdődik az új Facebook szabálya, ahol felhasználhatják a fényképeidet. Ne feledjétek, hogy a határidő ma van!!! Bírósági eljárásokban is felhasználható ellened. Minden, amit valaha posztoltál, a mai naptól nyilvánosságra kerül - még a törölt üzenetek is. Semmibe sem kerül egy egyszerű másolat és paszta, jobb biztonságban, mint megijedni. Nem adok engedélyt a Facebooknak, sem a Facebook-hoz kapcsolódó eszközöknek a képeim, információim, üzeneteim vagy bejegyzéseim használatára, sem múltban és Ezzel a nyilatkozattal értesítem a Facebookot, hogy szigorúan tilos közzétenni, másolni, terjeszteni vagy bármilyen más intézkedést ellenem, illetve bármilyen más intézkedést tenni ellenem. Ez az! Információ. Az adatvédelmi jogsértések büntethetőek: a Facebook mostantól közjogalany. Minden tagnak ki kell raknia egy ilyen üzenetet. Ha jobban tetszik, ezt a verziót másolhatod és beillesztheted. Ha legalább egyszer nem teszel közzé nyilatkozatot, az csendben lehetővé teszi a fényképeid használatát, valamint a profilállapotfrissítésekben szereplő információkat. NE OSZD MEG. Másold le és másold be. Az új algoritmusuk ugyanazt a néhány embert választja ki - kb. 25-akik elolvassák a bejegyzéseidet. Ezért: Tartsd le az ujjad bárhol ebben a posztban, és a "másolat" felbukkan. Kattints a "másolat". Aztán menj az oldaladra, kezdj el egy új bejegyzést, és tedd az ujjad bárhová az üres mezőn. A "paszta" megjelenik és kattints a paszta. Ez megkerüli a rendszert. Nem adok engedélyt a Facebook-nak, hogy bármit is megosszak rólam., Amit a helyükre tettem,. KÉPEK ADATOK, vagy múlt, PONNUMBEIRS vagy e-mail.. Abszolút semmi sem használható semmilyen formában az írásbeli engedélyem nélkül TARTALOM.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!