Már a tízedik fordulójánál tart az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat - jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleményében.


A parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a kormány eddig több mint ötezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá 550 millió forinttal.

Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb szakasza szeptember 6-án, reggel 8 órakor nyílt meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint.

A kormány elkötelezett az elektromobilitás népszerűsítése és a környezetkímélő járművek elterjedésének támogatása mellett, hiszen ezek közelebb visznek klímavédelmi céljaink eléréséhez. A közlekedés zöldítésére azért kell kiemelt figyelmet fordítanunk, mert az ágazat az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mintegy ötödéért felel. A szektor a közelmúltban elfogadott Nemzeti tiszta fejlődési stratégia szerint is leginkább a tisztább üzemanyag-felhasználással, első helyen a villamos energia térnyerésével válhat klímabarátabbá

- emelte ki Schanda Tamás.

A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban 2021. szeptember 10.-én éjfélig lehet benyújtani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!