Nyolc és fél órás nyugalom után ismét kiújultak a rakétatámadások Izrael ellen, jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.


Este héttől csütörtök reggel 7-ig mintegy 70 rakétát lőttek ki Izraelre a Gázai övezetből, ami az előző napokhoz képest jelentős csökkenést mutat, miközben az izraeli hadsereg is kevésbé intenzíven támadta az előző éjszakákhoz képest elsősorban a "Gázai metrót", a Hamász alagúthálózatát.

Egyiptomi közvetítéssel tűzszüneti tárgyalások folynak, melyekről az MTI az Al-Ahbar című libanoni újságot idézve azt jelentette, hogy Izrael közeledik a nyugalom helyreállításához, és ezen cél elérésében döntő jelentőségűek a közeljövő történései.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász a lap szerint ragaszkodik ahhoz, hogy elfogadják a Jeruzsálemmel és a Gázai övezetben folytatott támadásokkal kapcsolatos feltételeit, ellenkező esetben a szervezet képes folytatni a támadásokat, és jelentős és fájdalmas csapásokat mérhet Izraelre.

A Maárív című izraeli újság hírportálja a jobboldali Likud párt meg nem nevezett forrásaira hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy a tíznapos gázai harcok után a Likudban olyan hangokat lehet hallani, amelyek kétségbe vonják a párt elnökének, Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek a politikai irányát.

Netanjahu a gázai hadművelettel arra játszik, hogy időt húzzon, amíg a Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökénél, Jaír Lapidnál van a kormányalakítási megbízás, anélkül, hogy valódi terve lenne

- mondta a lapnak a Likud párt egyik vezető politikai tanácsadója.

Netanjahu az ötödik választások felé siet, és túszul ejti az országot. Naftali Bennetnek, a jobboldali Jobbra (Jamina) párt elnökének az összeomlása (kivonulása az ellenzéki kormányról folytatott tárgyalásokról) lendületet adott számára, de a Likudon belüli támogatása gyengül

- vélekedett a meg nem nevezett forrás a Maárívnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!