A NASA NuSTAR műholdjának feladata az, hogy érzékelje az űrből érkező nagy energiájú röntgensugarakat, illetve azok forrását. A jelek rendszerint szupermasszív fekete lyukakból vagy szupernóvákból származnak, a közelmúltban azonban olyan röntgenforrást találtak, amelyre egyelőre nincs magyarázat - írja az IFLScience.

A nagyjából 22 millió fényévre fekvő NGC 6946 jelű galaxisban olyan eseményt azonosítottak, amely kevesebb mint három héten alatt egyszer csak felbukkant, majd rövidesen el is tűnt. A megfigyelés alatt a jel megközelítőleg tíz nap alatt alakult ki, majd szívódott fel. A rendszerben eddig három ultrafényes röntgenforrást (ULX) ismertek, a mostani, az ULX-4 a negyedik.

Hannah Earnshaw, a Caltech munkatársa és a csapat vezetője szerint tíz nap nagyon rövid idő egy ilyen fényes objektum kialakulásához. Mivel a NuSTAR hosszabb megfigyelésre készült, nem tudtak ilyen rövid periódus alatt elegendő adatot gyűjteni.

A kutatók két elmélettel is előálltak, hogy magyarázatot adjanak a furcsa jelenségre.

Lehetséges, hogy egy olyan fekete lyukra bukkantak, amelyik épp egy csillagot falt fel. A fekete lyukak körül a gravitáció elég erős ahhoz, hogy az erő széttépje a környező objektumokat. Ahogy a széteső égitest darabjai a fekete lyuk felé áramolnak, extrém hőmérsékletet érnek el, ez pedig látványos röntgenkibocsátással járhat.

Kép: NASA/JPL-Caltech

A másik lehetőség, hogy egy neutroncsillag áll a háttérben. Ezek az objektumok bizonyos csillagok pusztulását követően alakulnak ki, viszonylag kis méretűek, tömegük azonban óriási. A neutroncsillagok erős mágneses térrel is rendelkeznek, amely képes csapdába ejteni, majd felhevíteni az anyagot. Néha az anyag nem éri el a felszínt, a mágneses mező gyors módosulása miatt viszont ebben az esetben hirtelen mégis lezuhanhatott, ezt pedig nagy energiájú röntgensugár-felszabadulás kísérhette.

A szakértők azt tervezik, hogy tovább figyelik a galaxist, hátha újabb adatokat tudnak gyűjteni az ULX-4-ről.

Kiemelt kép: NASA/JPL-Caltech


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!