Rába Tímea és Tóbiás József lánya szerint neki édesanyja a „lelki társa”.


Az egykori modell és szépségkirálynő 20 esztendős lánya a kamerák előtt éli az életét. 13 éves korában kezdett modellkedni, azóta is kamerák tűzkeresztjében tölti mindennapjait, az Instagramon is aktív.

N I N A (@tobiasnina) által megosztott bejegyzés

A háromszoros édesanya középső gyermekével, Ninával, olyan kapcsolatot ápol, amely sok anya-lánya páros számára példaértékű lehet. Természetesen ehhez olyan dolgokra is szükség volt, amely nem mindenkinek adatik meg: - nyilatkozta Rába Tímea.

A 20-as éveibe frissen belépő lány is csak szuperlatívuszokban beszél édesanyjáról. - mondja Tóbiás Nina.

N I N A (@tobiasnina) által megosztott bejegyzés

A 2021-ben a Miss Universe versenyen második udvarhölgyként végzett Nina most joghallgatóként az egyetemre koncentrál, amellett pedig egy pékségben dolgozik. Nincs szándékában maga mögött hagyni az otthon melegét, nem tudja elképzelni a hétköznapokat édesanyja jelenléte nélkül. A volt szépségkirálynő ennek nagyon örül, hiszen ő sem áll még készen arra, hogy megváljon lányától.

"El sem tudom képzelni, hogy saját lakást tartsak fent. Hihetetlen megnyugtató, amikor egy fárasztó egyetemi nap után hazamehetek és anyával beszélgethetek" - mesélte a lány.

"Mint ahogy anya rám, én is roppant büszke vagyok rá. Ő nemcsak nevel, hanem példát is mutat" - zárja a Storynak adott interjút Nina.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!