Az Egyesült Államoknak nem maradhat Irakban és Szíriában, mindkét országból "kiűzetik". Ezt Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője mondta, amikor diákokkal beszélgetett egy internetes videokonferencia keretében.


Még a saját szövetségeseik vezetői közül is egyesek utálják az amerikai politikusokat és az amerikai kormányt, és nem bíznak meg bennük

- közölte a síita nagyajatollah. Hamenei ezt azzal magyarázta, hogy Washington erővel old meg minden konfliktust, rossz hírű kormányokat támogat, terroristákat képez ki, feltétel nélkül támogatja az egyre elnyomóbb "cionista rezsimet", szörnyen kezeli a koronavírus miatt kialakult helyzetet.

A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van, ahol a legfrissebb adatok szerint 1 486 757 az igazolt fertőzöttek, 89 562 a halálos áldozatok és 272 265 a gyógyultak száma. Iránban 120 198 fertőzöttről, 6988 halálesetről és 94 464 gyógyultról tudni.

Koronavírus - Még több hír a témában

Az állami hírügynökség szerint az Egyesült Államok és Irán között folyamatosan nő a feszültség, amióta Donald Trump egyoldalúan kilépett az iráni atomprogramról kötött többoldalú egyezményből, és visszaállította a szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.

Kiemelt kép: Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. MTI/EPA/A legfőbb iráni vezető hivatala


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!