Mi is beszámoltunk arról a tragédiáról, ami május 22-én, pénteken hajnalban történt Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt.

A rendőrök három percen belül a helyszínre értek, ahonnan már több verekedő elfutott.

A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatalt, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.

hirdetés

A nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves fiatalt, akit a Nyugati téren fogtak el.

A nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre egy autó alá dobva megtalálták a bűncselekmény elkövetésének eszközét, egy kést.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés