Súlyos emésztőrendszeri vérzéssel került kórházba az argentinok egykori Forma-1-es sztárja, Carlos Reutemann, akit az intenzív osztályon ápolnak.


A Brabham, a Ferrari, a Lotus és a Williams egykori pilótája 1972 és 1982 között 146 futamon indult, 12-szer győzött és összesen 45-ször állhatott a dobogón.

A legsikeresebb szezonja az 1981-es volt, amikor a brazil Nelson Piquet mögött a második lett a pontversenyben, de 1975-ben, 1978-ban és 1980-ban volt harmadik is.

Visszavonulását követően politikai pályára lépett, és 2003 óta az argentin szenátusban tevékenykedett. Santa Fé államban kétszer is megválasztották kormányzónak. 2003-ban felajánlották neki, hogy induljon az argentin elnöki posztért, de elutasította a jelöltséget.

Reutemann az elmúlt években súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, 2017-ben májrákot diagnosztizáltak nála.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!