Valószínűleg mindenki fejből tudná idézni az amerikai krimikben rendre elhangzó mondatokat:
Jogában áll hallgatni. Bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon. Joga van egy ügyvéddel beszélni. Ha nem tud ügyvédet fogadni, az állam fog kijelölni egyet önnek. Megértette ezeket a jogokat, ahogy felolvastuk őket?
Kevesebben tudják azonban, hogy e szöveget egy konkrét bírósági ügy eredményeképpen kell kötelezően elmondaniuk az Egyesült Államok rendőreinek.
Történt ugyanis 1963. március 2. éjszakáján, hogy a Phoenixben élő Louis Ann Jamesont hazafelé tartva egy férfi megtámadta és megerőszakolta. Az áldozat keveset tudott segíteni a rendőröknek, de egy szemtanú felismerni vélte az elkövető autóját, és ezen a nyomon elindulva végül letartóztattak egy Ernesto Miranda nevű, mexikói származású férfit. A szembesítés alkalmával ugyan Louis Ann csak annyit mondott, hogy a férfi hasonlít a támadójára, de az ezt követő kihallgatás során Miranda beismerte a bűncselekmény elkövetését.
Jogában áll, de mikor?
A perben aztán Miranda visszavonta a vallomását, ügyvédje pedig arra kérte a bíróságot, hogy azt ne is vegyék figyelembe, miután a kihallgatás idején kialvatlan és fáradt volt, a rendőrök pedig fenyegetéssel vették rá a vallomástételre - a legépelt és általa aláírt jegyzőkönyvön viszont szerepelt a mondat, hogy az elmondottakat szabad akaratából, befolyástól mentesen, jogainak tudatában, tiszta elmével tette. A kérelmet elutasították, Mirandát pedig az esküdtszék bűnösnek találta emberrablás és nemi erőszak vádjában, amelyekért 20-tól 30 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték.
A fellebbezést Arizona állam legfőbb bírói testülete elutasította, ám az ügy végül az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága elé került. A testület 55 éve, 1966. június 13-án kihirdetett döntésében hatályon kívül helyezte az eredeti ítéletet. Az indoklásban a bírák arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a rendőrségi őrizetbe került személyekkel minden esetben,
még a kihallgatásuk előtt közölni kell, hogy jogukban áll hallgatni és ügyvéd jelenlétét kérni, illetve, hogy ezeket a jogokat bármikor, a kihallgatás során is érvényesíthetik.
Fontos megjegyezni, hogy mindehhez a gyanúsítottaknak korábban is joguk volt, azonban azt nem írta elő a törvény, hogy erre mikor és milyen módon kell őket figyelmeztetni.
Miranda gyilkosa ezzel úszta meg
A minimális, egyetlen fős többséggel elfogadott verdikt alapján döntöttek aztán az ügy miatt Miranda-jogoknak elnevezett törvénycsomagról, amely rendelkezett a fenti jogokról, és kötelezővé tette a jól ismert szöveg felolvasását az őrizetbe vételkor - ezt kezdetben kis kártyákról olvasták fel az intézkedő hatósági személyek. Az ítélet hatalmas felzúdulást keltett, sokan attól féltek, hogy ezután a rendőrségnek gyakorlatilag lehetetlen lesz értékelhető vallomást kihúznia a gyanúsítottakból, és ezzel jelentősen romlani fog a bűnfelderítési hatékonyság.
Maga Ernesto Miranda egyébként nem sokat nyert a sikeres fellebbezéssel. Az új eljárás során az ügyészség szemtanúk vallomására (például a vádlott élettársa szerint Miranda beismerte neki a tettét) és más bizonyítékokra alapozta a vádat, így Mirandát a következő évben újra 20 és 30 év közötti, letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Végül ugyan 1972-ben kegyelmet kapott, de 1976 végén egy kocsmai szóváltás során halálos sérüléseket szenvedett. Ez utóbbi ügynek az első számú gyanúsítottja egyébként épp a Miranda-joggal élve nem tett vallomást, végül bizonyítékok hiányában elengedték.
