Egyre jobban leterheli az alapellátó háziorvosokat a kialakult járványügyi helyzet, és a hatályban lévő kijárási korlátozás figyelembevételével pedig tanácsos, hogy csak a legszükségesebb esetekben vegyünk igénybe személyesen egészségügyi ellátást. Egy hazai egészségügyi startup ezért saját fejlesztésű rendszerén keresztül teszi elérhetővé a telefonos- és videókonzultációt, ráadásul a járványra való tekintettel a hazai háziorvosok és pácienseik számára most ingyenesen biztosítja a szolgáltatást.


A MediCallévek óta biztosít felületet az online és telefonos szakorvosi ellátásban: a rendszerbe ellenőrzött körülmények között, de könnyedén tudják magukat regisztrálni a szakemberek, majd a profiljuk elkészültét követően beállíthatják a szabad időpontjaikat, amikre a páciensek foglalni tudnak. A megadott időpontban pedig az orvos elindítja a konzultációt, melyhez a páciens egy kattintással csatlakozik.

A konzultáció lényegében minden típusú eszközről működik, telepítést vagy különösebb technikai ismereteket pedig nem igényel az orvos vagy a páciens részéről.

A konzultáció során a betegnek lehetősége van dokumentumok, korábbi leletek megosztására, ezzel is segítve a hatékony egészségügyi tanácsadást. A rendszeren keresztül szinte bárhonnan zavartalanul folytatható az ellátást laptopon vagy okostelefonon keresztül, a betegjogok érvényesülésének biztosítása mellett, ezzel is támogatva azt, hogy mindenki maradjon otthonában a következő időszakban.

A kezdeményezés múlt hét végi elindítása óta már 30 háziorvos profilja kikerült az oldalra és még többen várnak arra, hogy befejeződjön folyamatban lévő regisztrációjuk. Az orvosok folyamatosan ismerkednek a rendszerrel, amit segít, hogy használatához nincs szükség különösebb technikai tudásra. Az új jelentkezőket a MediCall pedig ideiglenes landing oldalán várják.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!