A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy legyenek ingyenesek a balatoni strandok, egyúttal azt ígéri, hogy egy esetleges kormányváltás után "visszaadja az embereknek a Balatont, a Velencei-tavat és a Fertő-tavat".


Minderről Kálmán Olga beszélt vasárnapi Facebook-videójában. Mint fogalmazott:

A Balaton a 20. század eleje óta kiemelt szerepet játszik a hazai fürdő- és üdülőkultúrában. Éppen ezért elkeserítő, hogy a mai gyerekeknek szinte elképzelhetetlen egy balatoni nyaralás, hiszen az egekbe szökő árakat a legtöbb család már képtelen kigazdálkodni. Sok családnak elérhetetlen álom, hogy vonattal egy napra leruccanjon strandolni a tóhoz. Ami régen mindenki számára elérhető kikapcsolódás volt, mára a kiváltságosok luxusa lett lezárt partszakaszokkal, fizetős strandokkal, több ezer forintos belépőkkel: Mészáros Lőrinc tihanyi strandjába például hatezer forintba kerül egy belépőjegy.

A DK elnökségi tagja közölte: azt követelik, hogy legyenek ingyenesek a balatoni strandok. "Eljött az ideje annak, hogy lenyessük a Fidesz csápjait a Balatonról. Mi, európai magyarok a 2022-es kormányváltás után vissza fogjuk adni az embereknek a Balatont, a Velencei-tavat és a Fertő-tavat, amire a fideszes elit magántulajdonként tekint, kerítéssel veszi körbe, lebetonozza, elhordja, majd belépőt kér érte. Ez nem fog már sokáig tartani, 2022 után véget vetünk közös természeti kincseink szétrablásának!" - közölte Kálmán Olga, aki egyúttal a párt II. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje az előválasztáson.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!