A 33 éves Lydia Farrel azt gondolta, hogy jót cselekszik, amikor dobozokba és vödrökbe rakta a kertjében lévő almafa termését, majd azokat a háza elé rakta, hogy az arra járó emberek ingyen elvihessék a gyümölcsöket. A helyi önkormányzat azonban egészen másként értékelte a London Ealing kerületében élő nő tettét: szemetelésnek, ami miatt 150 fontos, azaz nagyjából hatvanezer forintos pénzbüntetést róttak ki rá - írta a Metro című brit lap.


A nő a lapnak elmondta, hogy sokkolta, amikor kézhez kapta az önkormányzat levelét, amiben közölték, hogy bíróság elé kell állnia, ha nem fizeti be az összeget.

Nagyon elszomorodtam, hogy az önkormányzat megbüntet azért, mert jót cselekedtem.

A nő a közösségi oldalán osztotta meg a történetét, és az eset olyan nagy felháborodást váltott ki, hogy az önkormányzat visszavonta a pénzbüntetést, és elnézést kérte tőle. Egy önkormányzati szóvivő a Metrónak elmondta: most már tudják, hogy a nőt jó szándék vezette, és nem szemétként hagyta az utcán a gyümölcsöket, és ezért visszavonják a büntetést.

A nő közölte, hogy a fán termő gyümölcsöket továbbra is ingyen kínálja majd a járókelőknek.

Kiemelt kép: Facebook/Lydia Farrell


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!