Harmadik oltást is kaphatnak Izraelben, akiknek sérült az immunrendszerük, például szervátültetés miatt - írja az MTI a helyi közszolgálati rádióban elhangzottakra hivatkozva. Nicán Horovic egészségügyi miniszter a rádiónak adott interjújában vasárnap azt mondta, egyelőre csak az immunhiányos betegek újraoltását tervezik, de vizsgálatokat folytatnak annak eldöntésére, hogy szükséges-e mindenkinek beadni egy harmadik, emlékeztető oltást.


Naftali Bennett miniszterelnök vasárnap a kormányülésen közölte, hogy sikeres tárgyalásokat folytatott a Pfizer gyógyszergyártó vállalattal, és ennek megfelelően Izrael már augusztus elején megkapja a koronavírus elleni vakcinák következő szállítmányát.

A delta-mutáció feltartóztatása érdekében, az utóbbi hetekben tömegesen oltották Izraelben a 12-15 éves korosztályt. Horovic arról számolt be a rádióban, hogy mintegy kétszázezren jelentek meg közülük az oltópontokon.

A harmadik oltás azért került az érdeklődés homlokterébe, mert az Izraelben nagyjából három hete elkezdődött negyedik hullámban az új fertőzöttek fele korábban be lett oltva.

A védőoltással rendelkezők közül ugyanakkor csak nagyon kevés embernél alakultak ki súlyos, kórházi kezelést indokló tünetek.

A december végén elkezdett oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 729 178 tizenkét évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 61,61 százaléka.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!