Egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen a biztonsági őrök megvertek egy fiatal nőt - állították az Index-nek szemtanúk.

A lap beszámolója szerint múlt vasárnap történt, a rendőrök két napja vitték el a biztonsági kamera felvételeit, és garázdaság miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást - erről a BRFK tájékoztatta őket.

A levélírók szerint három biztonsági őr fogta meg a nőt a nyakánál és úgy vezették ki a szórakozóhelyről, majd az utcán "brutálisan megverték, ütötték és rúgták a földön is".

Az egyik szemtanú azt írta, hogy ő beszélt előzőleg a pultnál vele, de nem volt részeg a nő. Az esetről pedig úgy vélekedett:

„Valami más oka lehetett annak, hogy ilyen csúnyán elbántak vele. Soha életemben nem láttam még ilyet a filmekben sem, hogy biztonsági őrök az V. kerület közepén, így megvernek egy fiatal lányt, és senki sem siet a segítségére”.

hirdetés

Az üzletvezető a lapnak azt mondta, hogy nem volt verés, azért vitték ki a nőt a helyiségből, mert lelocsolta a pultost és a vendégeket is az italával.

Elmondása szerint nem értek hozzá, de mivel karmolt és rúgkapált, a karjánál fogva, illetve "öleléses" módszerrel vitték ki az őrök.

Az Index információja szerint a nőt mentők vitték el, és a kórházi vizsgálat szerint enyhén volt ittas a nő, a fején pedig koponyazúzódást találtak.

Fotó: illusztráció (Pixabay)


hirdetés