Donald Trump részt akar venni az ellene indítandó impeachment-eljárás szenátusi perén. Hogan Gidley, a Fehér Ház szóvivője közleményben tudatta, hogy az elnök azért akar részt venni a szenátusi perben, mert a törvényhozásban egyértelműen

csak ettől a kamarától számíthat tisztességes és az alkotmánynak megfelelő eljárásra.

Az amerikai elnökök alkotmányos elmozdítását célzó eljárás (impeachment) két szakaszból áll: a képviselőház indítja el, majd a szenátusban szabályos igazságügyi perként folytatódik, amely végén döntenek az elnök felmentéséről vagy ennek elutasításáról.

Donald Trump kezdettől fogva "boszorkányüldözésnek" nevezi az eljárás megindítására irányuló törekvést, de Adam Schiff, aki a demokrata többségű képviselőház vizsgálatait irányítja, az újabb meghallgatások után úgy nyilatkozott, a Trumpnak tulajdonított tettek

sokkal rosszabbak, mint amelyeket Nixon követett el.

Pelosi: Nixon különb volt Trumpnál

A házelnök szerint a Watergate-botrány után ő legalább tudta, hogy mikor kell mondania.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!