Órákon keresztül egy lebombázott épület romjai alá szorult Aijna Morozova, a Szpartak Harkiv és az Ukrán Úszószövetség harkovi regionális osztályának igazgatója, akinek segélykiáltásait meghallva végül egy önkéntes mentette ki.

Kapcsolódó

"Ha megölnek minket, Putyin lelkén fog száradni a halálunk" - az ostromlott Kijevből üzent a vb-ezüstérmes atléta

Julija Levcsenko Tokióban nyolcadik lett magasugrásban.

A sportvezető a SwimSwam magazinnal folytatott levelezésében azt mondta, már a lehető legnagyobb biztonságban van.

"Kielégítően érzem magam, bár a füleimben még erős zajt hallok. Március 1-jén a területvédelem parancsnokságán dolgoztam önkéntesként, éppen forró teát töltöttem a katonáknak, amikor az épületet rakétatalálat érte.

Hangosan felsikoltottam, összekuporodtam, majd amire legközelebb emlékszem, hogy a föld alatt fekszem, nem tudok mozogni és alig bírok levegőt venni. Imádkoztam és sírtam, hogy vége legyen

- írta.

Azt mesélte, hogy a sikoltozását egy idő után meghallották ugyan, de az újabb rakétatámadás még több törmelékkel borította be.

"A férjem tovább keresett, és arra kényszerítette a mentőket, hogy még egyszer ellenőrizzék a becsapódás helyét. Az egyik önkéntes meghallotta a segélykiáltásomat, és elkezdtek kiásni. Élek" - folytatta.

Morozava megjegyezte, a világnak tudnia kell a rettenetes agresszor szörnyű tetteiről.

Dühös vagyok, és továbbra is meg fogom védeni városomat és hazámat. Az orosz föderáció civileket gyilkol.

Morozova még az invázió közepette is megpróbálja összefogni a helyi úszókat.

"Igyekszem tartani a kapcsolatot a környékünk összes úszójával és edzőjével, minden nap névsorolvasást tartunk az egészségi állapotról és a helyszínekről. Azon is gondolkodunk, hogyan szállítsuk más, biztonságos országokba őket, de az a probléma, hogy folyamatosan ágyúznak. És ez ijesztő."

Szerdán az Ukrán Úszószövetség közleményt adott ki, amelyben felszólította a FINA-t, hogy tiltsa el az oroszországi és fehéroroszországi sportolókat és csapatokat a versenyektől. A nyilatkozat támogatja a FINA azon döntését is, amely szerint nem rendeznek nemzetközi versenyeket Oroszországban és Fehéroroszországban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!