Nem okozott gondot a magyar női kézilabda-válogatottnak Argentína legyőzése a Japánban zajló világbajnokságon, így a csapat kiharcolta a lehetőséget, hogy hétfő délelőtt Franciaország ellen a 13. helyért játszhasson.


Kim Rasmussen szövetségi kapitány az Elnök-kupa utolsó két összecsapása előtt kihasználta két cserelehetőségét is, és a jobbszélső Faluvégi Dorottya helyett a beállós Pásztor Noémit, míg jobbátlövő poszton Kovács Anna helyett Kiss Nikolettát nevezte be.

Szerettem volna két tartalékunknak is lehetőséget adni, nagyszerűen támogatták a csapatot a világbajnokság eddigi ideje alatt, a gyakorlásokkor és azon kívül egyaránt. Természetesen emellett edzésben is maradtak, bármikor készen állva a játékra

- indokolt Rasmussen.

A felek eddigi két, egymás elleni mérkőzését Magyarország magabiztosan nyerte (2006-ban 48-19-re, két éve 33-15-re), ennek megfelelően is kezdtünk, Márton Gréta, Kovacsics Anikó majd Szabó Laura is betalált, a 3-0 pedig megadta az alaphangot. A története legjobb vb-teljesítményét nyújtó Argentína kvalitásai még úgy sem érték el az ellenfél szintjét, hogy a magyarok eléggé alulmotiváltan játszottak.

A kapuban Triffa Ágnes kezdett, de nem igazán találkozott a labdával, szerencsére elöl Márton klasszis játékot mutatott, és neki köszönhetően sikerült is tartani, sőt növelni az előnyt. A 20. percben ugyan még kettő volt csak közte (12-10), de Pásztor és Kiss beállításával kicsit mozgékonyabb és nyitottabb védekezésre váltott a válogatott, így a félidőre 19-12-re nőtt az előny.

Szünet után kicsit belealudtunk a mérkőzésbe, kétszer is visszajöttek négyre az argentinok (20-16, 23-19), de Kiss góljaival visszaállt a komolyabb különbség (25-19).

Klujber Katrin is belelendült, öt góljával a legjobb vb-meccsét hozta, a különbség állandósult 6-7 gólon, végül a magyarok 34-26-ra győztek, és hétfő délelőtt az Angolát 9-9-es félidő után 28-17-re verő címvédő Franciaország ellen a 13. helyért léphetnek pályára.

Női kézilabda-vb, 13-16. helyért

Magyarország-Argentína 34-26 (19-12)
Franciaország-Angola 28-17 (9-9)

Kiemelt fotó: MKSZ/Kovács Anikó


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!