Néhány megye kivételével az ország döntő részén jelentős károkat okozott a vasárnapi villámárvíz és vihar. A katasztrófavédelem összesítése szerint több, mint négyszáz helyen kellett valamilyen műveletet végrehajtani a viharos időjárás miatt.

Tótvázsonyban elsodort egy 66 éves nőt a megáradt patak, amikor megpróbálta megtisztítani a férjével a kertjük végében levő hídpillért. Az asszony belecsúszott vízbe, és a villámárvíz mintegy hetven méteren át sodorta magával. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy hiába próbálták újraéleszteni a mentők, már nem lehetett segíteni rajta.

A Veszprém megyében elöntött udvarok, pincék, garázsok, alagsori helyiségek miatt hívták ki legtöbbször a tűzoltókat. Tótvázsonyban, illetve Tótvázsony és Pécsely között egy-egy felduzzadt vízelvezető árokba csúszó autót vontattak ki drótkötél segítségével.

A pétfürdői és a veszprémi hivatásos egységek udvarokból, pincékből, épületekből távolították el a vizet, s óvták meg az értékeket. A megyében öt alkalommal kellet kivonulni az egységeknek kidőlt fák mitt, huszonkét helyszínen esővizet távolítottak el, és három árokba csúszott járművet is kihúztak.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint több mint négyszáz bejelentés érkezett a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz a vasárnap délutáni viharos erejű szél és felhőszakadás miatt. A hivatásos és önkéntes tűzoltókat, valamint az önkéntes mentőszervezeteket kidőlt fák, leszakadt vezetékek, valamint vízkárok miatt riasztották Budapest-szerte.

Több helyen metróaluljárókat is elöntött az eső, de számos fővárosi közlekedési főútvonal is víz alá került. Az Alkotmány utcában gyökerestül csavart ki a szél egy hatalmas platánfát, ráadásul úgy, hogy az egy pont arra haladó furgonra zuhant, amelyben egy család ült. Szerencsére egyikük sem sérült meg. A tizenegyedik kerületi Kovászna utcában szintén egy öles fa okozott problémát, ugyanis az a szél miatt megtört és csupán egy mellette álló másik fa tartotta. Komoly technikai háttér kellett a fővárosi tűzoltóknak a veszélyes helyzet megszüntetéséhez.

Fejér megye északi részén több települést is elöntött a villámárvíz tegnap. A rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt helyenként fél méter magasan hömpölygött a víz az utakon. A lezúduló eső betört a lakóházak udvarára, pincéket, alagsori helyiségeket öntött el a Vál-völgyi településeken. Vértesacsán pedig kilépett a medréből a patak. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók hetvenkét alkalommal szivattyúzással segítették a víz visszahúzódását, tizenkét alkalommal pedig kidőlt fa miatt avatkoztak be.

Fotó: Katasztrófavédelem

A hordalékos, sáros víz Gyúrón két, Vértesacsán egy családi házba is befolyt. Összesen tizennégy embernek kellett elhagynia a három épületet ideiglenesen. Rengeteg munkájuk volt a Komárom-Esztergom megyei tűzoltóknak is, akiket hetvenszer riasztottak a vihar miatt. A viharos erejű szél által kidöntött fák és a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék okozta kiöntések adták a legtöbb feladatot.

A vasárnapi vihar a Pest megyei hivatásos és önkéntes tűzoltóknak is rengeteg munkát adott. Összesen negyvenhárom tűzoltói beavatkozás volt, tizennégy esetben leszakadt faágakat vagy kidőlt fákat kellett eltávolítania a tűzoltóknak, huszonkilenc esetben pedig a nagy mennyiségben felgyűlt csapadékot szivattyúzták ki az érintett ingatlanokból.

Bács-Kiskun megyében csaknem harminc bejelentés érkezett a műveletirányításra. A vihar elsősorban a Kecskemét közelében lévő településeket érintette, a legtöbb munkát Helvécián adta a tűzoltóknak. Jellemzően a pincékbe, mélygarázsokba folyó esővíz, valamint kidőlt fák, leszakadt, nagy méretű faágak távolításához kértek segítséget a lakosok. Személyi sérülés sehol nem történt. A tegnap lezúdult nagy mennyiségű eső és az erős szél miatt összesen huszonnyolc helyszínen kellett beavatkozniuk Jász-Nagykun-Szolnok megye tűzoltóinak. A legtöbb riasztás Szolnokról érkezett, de Újszászról és Kengyelről is kérték a tűzoltók segítségét. Leggyakrabban elárasztott pincékből kellett a vizet kiszivattyúzni, néhány esetben pedig kidőlt fákat, illetve leszakadt faágakat kellett eltávolítaniuk a rajoknak.

Fotó: Katasztrófavédelem

A tegnapi vihar több Heves megyei településen is nagy károkat okozott, összesen tizenhárom alkalommal kérték a tűzoltók segítségét. Nagyrédén, Petőfibányán és Istenmezején fákat döntött ki a szél, amelyeket láncfűrészek segítségével távolítottak el a tűzoltók. A víz által leginkább érintett település Szücsi és Ecséd volt. Szücsiben a nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló eső következtében a patak kilépett a medréből és csaknem harminc ház pincéjébe tört be.

A gyöngyösi hivatásos tűzoltók három szivattyúval avatkoztak be, a vízkárok csökkentése érdekében száz önkéntes és húsz közfoglalkoztatott százötven homokzsák elhelyezésével védte a házakat. Ecséd magasabban fekvő részéről az eső nagy mennyiségű sarat és hordalékot sodort az utcákra és a házak közé. Számos ingatlanba is betört a víz, néhol majdnem félméteres magasságban gyűlt össze. A hatvani hivatásos tűzoltók munkáját húsz önkéntes is segítette.

Sok munkát adott a megye tűzoltóinak a vasárnap este hirtelen lezúdult csapadék Hajdú-Bihar megyében is. Több mint tíz riasztás érkezett csak Berettyóújfaluból, ahol kivétel nélkül vizet kellett szivattyúzniuk a tűzoltóknak. Elsősorban udvaron és pincékben összegyűlt csapadékot kellett eltávolítani.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tegnap négy helyszínen avatkoztak be a hivatásos tűzoltók az időjárással összefüggő események miatt. Mádon, a Rákóczi utcában, Tiszakarádon pedig a Szőlős utcában egy-egy veszélyt jelentő fát távolítottak el a szerencsi, illetve a cigándi hivatásos tűzoltók. A Mezőcsát és Gelej közötti úton nagy méretű faágak hasadtak le és akadályozták a forgalmat, ott a mezőcsáti katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói avatkoztak be. Sátoraljaújhelyen, a Kossuth téren egy társasház pincéjéből mintegy hatvan köbméternyi vizet távolítottak el a helyi hivatásos tűzoltók.

A Békés megyei Mezőhegyesen két lakótelep összesen hat háztömbjének pincéit árasztotta el nagy mennyiségű esővíz a viharban. A mezőkovácsházi hivatásos tűzoltóság egységei szivattyúzták ki a felgyülemlett csapadékot. Szintén Mezőhegyesen, a Kossuth és a Kozma Ferenc utcában egy nagy méretű fa szakadt villanyvezetékre. A növényt az orosházi hivatásos tűzoltók távolították el. A tegnapi napon Vonyarcvashegyen, Galambokon és Zalaegerszegen avatkoztak be Zala megye tűzoltói a vihar által kidöntött fák miatt.

A zalaegerszegi, keszthelyi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók motoros láncfűrész segítségével távolították el a fákat. Villám csapott egy családi házba vasárnap délután a Győr-Moson-Sopron megyei Ravazdon, a Vörösmarty utcában. A ház tetőszerkezete mintegy tíz négyzetméternyi felületen izzott. A pannonhalmi és győri hivatásos tűzoltók, valamint a pannonhalmi önkéntes tűzoltó egyesület tagjai rövid időn belül megszüntették az izzást a tetőszerkezeten. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Meghalt egy nő, akit villámárvíz sodort el Tótvázsonyban

A 66 éves nő a férjével vasárnap délután a kertjük végében levő hídpillért akarta megtisztítani.

Kiemelt kép: Katasztrófavédelem


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!