Felicity Huffman október 25-én vonul be a kaliforniai FCI Dublin, női rabok számára fenntartott börtönbe, ahol két hetet fog eltölteni, miután bűnösnek vallotta magát Amerika legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában.

Két hét börtönbüntetésre ítélték Felicity Huffmant a Született feleségekből

Az elitegyetemi vesztegetési ügyben vallotta magát bűnösnek a színésznő.

A TMZ azt írja, a színésznő amint bekerül a börtönbe, megmotozzák, majd adnak neki egy kezeslábast, illetve három váltás fehérneműt. Emellett kap még fésűt, dezodort, fogkefét és fogkrémet, illetve egy guriga vécépapírt. A rabok minden második héten kapnak egy-egy guriga papírt, ez pedig azt jelenti, hogy Huffman az egész ott tartózkodása alatt egy gurigát kap csak, vagyis ügyesen be kell majd osztania azt.

Minden reggel 6:30-kor be kell majd ágyaznia, viszont hétvégente napozhat a kertben, mint délután 4 órától este fél 9-ig.

Kiemelt kép: David L. Ryan/The Boston Globe via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!