„A legbüszkébb az Új Reni című dalomra vagyok a lemezről, amely nem csupán édesapám emlékét eleveníti fel, de összegzi mindazt, amit az elmúlt években átéltem és azt, hogy szeretek küzdeni és lepereg minden gond, ha a talpam alatt van a színpad”.


„Elképesztő, hogy végre eljött ez a pillanat, hogy most már az elkészült albumomról írom az összegzést. Mindig szerettem volna dalszerzőként megmutatni magam, és időt adni magamnak, hogy több fajta érzést és gondolatot bonthassak ki, nemcsak egy-egy single megjelenéssel, de valahogy mindig lebeszéltek a lemezkészítésről. Most úgy döntöttem, összegyűlt bennem annyi minden, hogy ezt most kell megcsinálnom, ehhez hozzátett az is, hogy vettem egy szünetet a zenében, hogy átgondoljam, mit szeretnék csinálni.

A dalszerzési folyamat alatt, ami körülbelül 7 hónapig tartott, még jobban megismertem önmagam, bátrabb lettem, kipróbáltam új dolgokat, hangzásokat. A hangommal kísérleteztem, hogy ne úgy szóljak mint, ami már megszokott tőlem, hanem új irányokat találtam. A számok témái egytől egyig az életem részei, ezért is érzem ennyire őszintének ezt az anyagot, mert ez én vagyok, az én ötleteim és nulla presszionálás nélkül tudtam dolgozni. Nagyon hálás vagyok a producereimnek Fehér Hollónak es Alprite-nak, hiszen az összes elképzeléseimet felülmúlták a zenei alapokkal, amit bárhogyan is nézünk 50% egy dalban. Boldog vagyok, hogy megcsináltam ezt a tervet és nagyon várom, hogy ti is hallhassátok” – mesélte Reni, aki őszintén megosztja elvesztett édesapja iránti mély fájdalmát, felvállalja a szexualitást és a nőiség minden szegletét. Reni többek közt LMBTQ+ barátaihoz szól, írt dalt a közösségi média bántalmazásról, az őt ért üzleti átverésekről és végre megjelent az első, magyar nyelvű közös is Kállay-Saunders Andrással.

„A legbüszkébb az „Új Reni” című dalomra vagyok a lemezről, amely nem csupán édesapám emlékét eleveníti fel, de összegzi mindazt, amit az elmúlt években átéltem és azt, hogy szeretek küzdeni és lepereg minden gond, ha a talpam alatt van a színpad” – mondta el Reni, aki most egy videóklipet is társított a felvételhez és felnőttként még utoljára kapcsolódik kislánykori énjéhez.

Íme a TR ALBUM számlista Tolvai Reni széljegyzeteivel:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!