Kiszolgáltatott emberek ingatlanjait és vagyonát szerezték meg ilyen módon.


Illegális idősotthont számolt fel Kecskeméten a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ).

A szervezet honlapján vasárnap közzétett közlemény szerint az "idősotthon" működtetőinek az volt a céljuk, hogy megszerezzék az idős, beteg emberek vagyonát és ingatlantulajdonát, amiben ügyvéd és egészségügyi dolgozók is segítették őket.

– tették hozzá.

Egy kecskeméti család négy tagja Kecskemét-Hetényegyházán éveken át engedély nélkül működtette az otthont, ahol a pácienseknek az ellátásért fizetniük kellett. Az intézménybe a gondozottak egészségügyi dolgozók közvetítésével kerültek be, ők jelezték az "idősotthon" üzemeltetőjének, mely betegek rendelkeznek ingatlanvagyonnal és kiket nem látogat a családjuk – ismertették a történteket.

Kórházi kapcsolatuk meggyőzte a gyakran demens, rossz egészségi és fizikai állapotú betegeket arról, hogy az adott idősotthonba szállítsák őket, mert ott az ellátásuk és gondozásuk biztosított. Ezzel párhuzamosan pedig ügyvédi és szakértői közreműködéssel az ingó- és ingatlanvagyonukat megszerezték.

A bűnözői csoport az évek során több tucat ingatlant szerzett meg és értékesített.

A beteg kritikus állapota miatt az NVSZ munkatársai rendőri erővel léptek közbe és a mentőszolgálat segítségével visszaszállíttatták a beteget a kórházba. Az idős férfi néhány hónappal később elhunyt.

Az NVSZ 2022 nyarán kezdeményezett a család 4 tagja, valamint a velük összejátszó ügyvéd, kórházi vezető ápoló, valamint kórházi szociális munkás ellen nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A kecskeméti nyomozók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal, az NVSZ, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyonvisszaszerzési Hivatala, továbbá igazságügyi szakértők bevonásával végrehajtott akciójuk során elfogták a bűnözői csoport tagjait többrendbeli, különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt 2022. július 19-én. A szervezet 5 tagját letartóztatták, egy ember bűnügyi felügyelet alatt áll – ismertették.

Az NNI Vagyonvisszaszerzési Hivatalának nyomozó osztálya az üggyel kapcsolatban eddig 5 ingatlant vett zár alá, 20 millió forint értékben – áll a közleményben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!