Claire Danes karaktere szó szerint felszívódik. A Fleishman bajban van című sorozat sok humorral és iróniával mesél a negyvenesek életközépi válságáról.
Fleishman (Jesse Eisenberg) New Yorkban él, két gyermek édesapja és épp válófélben van a feleségétől, akit a nagyszerű Claire Danes játszik. A történet elején Fleishman még nem tudja, hogy bajban van, pedig már órákkal azelőtt, hogy kinyitotta a szemét, bajban volt, sőt, hetekkel, sőt, hónapokkal, sőt, évekkel azelőtt. Meg is tudjuk, hogy miért, de van egy dolog, amit nem árulhatunk el, azt ügyes hétpecsétes dramaturgiai titok zárja. Egyelőre maradjunk Fleishmannél.
Azt A tintahal és a bálna óta tudom, hogy Eisenberg zseniális színész (érdekes egybeesés, hogy Noah Baumbach filmjében, aki a Házassági történetet is rendezte, épp egy válófélben lévő házaspár idősebbik fiát játszotta), de Közösségi háló ide vagy oda, nekem a legnagyobbat eddig Fleishmanként alakította. Őrületes, amit eljátszik, a skála minden pontján tíz pontos, amit csinál, akkor is, ha őrjöng, akkor is, ha orvosként halálesetet jelent be egy férjnek, miközben a saját házasságát gyászolja.
A negyvenes férfi, aki alól egy pillanat alatt kiszalad a talaj, amikor a felesége otthagyja nála hajnalban a gyerekeiket, majd napokra eltűnik, egy pillanatra sem tud ellenszenves lenni a nézőnek. Átéltünk már hasonlót, vagy láttunk már olyat, hogy valakit magára hagytak.
A Disney +-on látható minisorozat nem tagadhatja le, hogy regény alapján készült. Frappáns dialógusok, elgondolkodtató, létfilozofikus voice overek, Woody Alleni irónia, komoly fordulatok, finoman megrajzolt, nyerseségükben is szerethető karakterek írják a történetet, amiben szerencsére soha nem tudjuk - talán egy-két kivétellel -, mi fog történni, és ez a kiszámíthatatlanság nagyon jó.
Szimpatizálunk tehát Flesihmannel, aki ottmaradt a gyerekekkel, nem tudja, hol a felesége és dühös rá, amiért nem sikerült a házasságuk, amiért az magára hagyta a gyerekeket, és amiért az ő egész élete felfordult (elég direkt módon, de szépen érzékelteti ezt a feje tetején álló világot időről időre vizuális szimbolikával a film).
De egyelőre csak haragszik, ami érthető. És ha innentől tovább mesélném a sztorit, komoly aha-élménytől fosztanám meg az olvasó-nézőt. A Fleishman bajban van a negyvenes generáció életválságairól mesél, olyan mélységekben, amit ritkán látunk. Lizzy Caplan - a főhős régi barátja -, Claire Danes és Jesse Eisenberg vezetnek minket példásan végig a figuráik válságain.
Közben ugrálunk az időben, azt is plasztikusan megrajzolja a sorozat, milyen a frissen vált és kapcsolati gyásszal küzdő férfi kompenzálási stratégiája, milyen a mai negyvenesek ismerkedős-párkeresős és szexuális élete... és ez csak az egyik oldal. Biztosak lehetünk ugyanis abban az első perctől, hogy Claire Danes nemcsak azért játssza a női főszerepet, mert pár perc erejéig irritáló exfeleségként flashbackben meg akarják mutatni az alkotók. Fleishman bajban van, de a másik Fleishman is, aki a felesége.
És aki mégis nosztalgikusan rágyújt, és visszajár oda, ahol egykor fiatalabb és gondtalanabb és felelőtlenebb volt. Irdatlanul erős sorozat a Flesihman bajban van, mert megmutatja, honnan jöttünk, hová érkezünk, és azon a ponton, ahol megérkeztünk, megérezzük-e, észrevesszük-e hogy megérkeztünk. Vagy csak menekülünk tovább. Azokat a kérdéseket, amelyeket ezek a negyvenes fiatalok feltesznek, mi is feltesszük egy ponton mindannyian, ha jól akarunk járni az élet nevű játékban, ezt meséli el a Fleishman humorral, empátiával, úgy, hogy a végén már nem tudunk senkit sem utálni - pedig Claire Danes-t tényleg nagyon lehet az elején-, csak drukkolni, hogy érkezzenek meg, vagy jöjjenek rá, hogy már megérkeztek. Közben pedig muszáj belenéznünk a tükörbe.
