A parancsnoki kivizsgálás szerint jogszerű, szakszerű és arányos volt az elektromos sokkoló használata hétfőn a Margit hídon egy tüntetővel szemben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a Police.hu-n az MTI szerint. Azt írták, elektromos sokkolót használt egy rendőr egy 42 éves férfival szemben, aki többszöri felszólítása ellenére nem követte utasításait egy, a szervező részéről befejezettnek nyilvánított gyűlést követően. Hozzátették, a rendőrség biztosítja a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezési jog gyakorlását, ugyanakkor

a szükségesség és az arányosság elvét betartva intézkedik a jogsértések elkövetőivel szemben.

Így történt a sokkolás a BRFK szerint

Hétfőn a Margit hídra a kata-törvény miatt bejelentett gyűlés vége után a résztvevők nem hagyták el az úttestet és a síneket, ezért a rendőrök többször felszólították őket, hogy menjenek fel a járdára. Egy úttesten ülő férfivel szemben a felszólítást követően testi kényszert alkalmaztak, de ő úgy összekapaszkodott egy szintén az aszfalton ülő nővel, hogy a további testi kényszer - a kezeik szétfeszítése - sérülés veszélyével járt volna.

Ekkor a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni ellenszegülés megtörésére a helyszínbiztosítás parancsnoka kilövőfej nélküli elektromos sokkoló alkalmazására adott utasítást. Az intézkedő rendőr kétszer figyelmeztette a földön ülő férfit az eszköz használatára, és azt a test érintése nélkül a levegőbe szikráztatta.

A közlemény szerint a figyelmeztetések nem vezettek eredményre, ezért a rendőr a sokkolót két másodpercig a férfi ruházatán keresztül a combjához érintette. Az eszköz alkalmazásának hatására a férfi elengedte a nőt, a rendőrök mindkettőjüket felkísérték a járdára. A férfi a szabálysértés tényét elismerte, a szabálysértési nyilatkozatot kitöltötte és aláírta - részletezte a BRFK.

Kapcsolódó

Így sokkolóztak le egy földön ülő tüntetőt

Nem tűnt arányosnak a rendőri kényszerintézkedés.

A rendőrség kitért arra is, hogy a férfi a rendőrök kérdésére elmondta, zsibbadást érez a combján, illetve enyhe bőrpír keletkezett a lábán, egészségügyi ellátást nem kért. Előállítása után a rendőrkapitányságon a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, és megállapították, hogy nem igényel orvosi ellátást - olvasható a közleményben.

A rendőrség kivizsgálta

A BRFK jelezte, hogy a kényszerítőeszköz használatát parancsnoki kivizsgálás követte, ami megállapította, hogy "a sokkoló alkalmazása jogszerű, szakszerű és arányos volt". A hétfői tüntetést ételfutárok hirdették meg, a demonstrálók elzárták a Margit hidat, tiltakozva a kisadózó vállalkozások tételes adójáról, a katáról szóló törvény szigorítása és a rezsiköltségek emelkedése ellen.

A rendőrség hétfői közleményében azt írta: a bejelentett gyűlésen 109 embert igazoltattak. Mivel a gyűlés végén a résztvevők nem hagyták el a úttestet és a síneket, öt embert állítottak elő, és szabálysértési eljárást indítottak velük szemben. Egy emberrel szemben sokkoló eszközt alkalmaztak. A gyülekezési joggal visszaélés miatt három ember ellen indítottak szabálysértési eljárást. Egyikükről adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy szabálysértés miatt körözik, őt előállították. Két emberrel szemben közlekedési szabálysértések miatt szabtak ki bírságot.

Ugyanakkor, mint megírtuk hétfőn, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet szerint nem volt rendben a sokkolás, ők így fogalmaztak:

Egy erőszakmentesen tiltakozó személlyel szemben azonban nemigen arányos egy olyan kényszereszköz használata, ami könnyen tud súlyos sérüléseket okozni, és aminek a kockázatait az intézkedő rendőr felmérni sem tudja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!