Szentkirályi Alexandra visszalépésével egészen megközelítené a volt BKK-vezér a jelenlegi főpolgármestert. Enélkül viszont jelentős előnnyel vezet Karácsony.


12 nap van még hátra az önkormányzati választásokig, ekkor dől tehát el az is, hogy a következő öt évben ki vezeti majd Budapestet. Ahogy az eddigi közvéleménykutatási számokban, most is magasan vezet Karácsony Gergely, de a Medián számítása szerint egyféleképpen még Vitézy Dávidnak is lehet esélye a főpolgármesteri pozícióra – közölte az Index.

A legfrissebb mérést május 23. és 25. között készítették az LMP-Magyarország Zöld Pártja megbízásából – ők az egyetlen párt, amelyik Vitézy Dávid mögött áll. A jelenlegi állás szerint a megkérdezettek 38 százaléka Karácsony Gergelyre adná a voksát, őt a fideszes Szentkirályi Alexandra követi 23 százalékkal, míg Vitézy a harmadik, 21 százalékkal.

Ellenkező esetben (azaz ha Vitézy nem indulna) Karácsony még magabiztosabban, 50 százalékkal nyerhetne a 30 százalékot szerző Szentkirályi Alexandra előtt. A legvalószínűtlenebb forgatókönyv szerint, azaz ha Karácsony Gergely döntene a visszalépés mellett (a valószínű győzelme helyett), az emberek 46 százaléka Vitézyre, 24 százaléka Szentkirályira szavazna. Ebben az esetben lenne a legmagasabb a bizonytalanok aránya: 30 százalék. A fentebbi 3 forgatókönyv esetében a dönteni nem tudok aránya 19-20 százalék.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!