Kevesebb járatot indít a Wizz Air március 11. és április 2. között, mivel a koronavírus-fertőzés miatt számos olaszországi útvonal iránt visszaesett a kereslet. Az említett időszakban összesen 60 százalékkal csökken a fapados légitársaság olaszországi kapacitása.

A társaság most közzétette, hogyan ritkítja meg olaszországi járatait:

  • Budapest és Bari között öt, illetve hét járat helyett heti kettő közlekedik,
  • Budapest és Róma között hét, illetve kilenc járat helyett szintén csak kettő száll fel,
  • Budapest és Milánó között a 13-ból mindössze négy járat marad hetente,
  • Budapest és Bologna, valamint Budapest és Catania között kettő helyett gép indul hetente,
  • Budapest és Nápoly között a háromból egy gép marad,
  • míg Debrecen és Milánó között két járat indul.

A törölt járatokra foglalással rendelkező utasokat legkésőbb az indulás előtt 14 nappal tájékoztatja a légitársaság, és átfoglalják jegyüket egy alternatív útvonalra. A jegyüket a társaság honlapján és a légitársaság mobilalkalmazásában megvásárló utasok e-mailes értesítést kapnak, és választhatnak a viteldíj összegének visszatérítése vagy 120 százalékának WIZZ-számlára való jóváírása között.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!