Egy friss tanulmány segít jobban megérteni, hogy miként olvadt egybe a Tejútrendszer a távoli múltban egy másik galaxissal - írja az MTI. A szakértők új csillagászati módszerekkel határozták meg mintegy száz vörös óriás korát. Ezen adatok és más információk segítségével a kutatók rekonstruálni tudták, hogy mi történt, amikor rendszerünk összeolvadt a körülötte keringő Gaia Enceladus törpegalaxissal 10 milliárd éve.

"Bizonyítékaink arra utalnak, hogy az összeolvadáskor a Tejútrendszer saját csillagai nagy populációját már létrehozta" - mondta Fiorenzo Vincenzo, az Ohiói Állami Egyetem fizikusa és a csapat tagja. Ezen csillagok közül sok került a galaxis közepének vastag lemezébe, míg mások, amelyek a Gaia Enceladus hatása alá kerültek, a galaxis külső halójába vándoroltak.

A Gaia Enceladusszal való egyesülés a Tejútrendszer történetének egyik legfontosabb eseménye

- nyilatkozta Josefina Montalbán, a Birmingham Egyetem munkatársa és a projekt vezetője.

Luke Peterson Photography / Getty Images

A csillagok datálásakor első alkalommal állapították meg, hogy a Gaia Enceladus által befogott csillagok hasonló korúak, vagy kissé fiatalabbak, mint a Tejútrendszer közepén született objektumok többsége. Az eredmények alapján az összeolvadás megváltoztatta a galaxisban lévő csillagok pályáját, azok sokkal excentrikusabbakká váltak. A külső csillagok emellett más kémiai összetevőkkel is rendelkeznek, mint a belsők.

A kutatók több különböző megközelítést és adatforrást használtak vizsgálatuk során. Az egyik módszer a csillagok korának meghatározására az asztroszeizmológia, amely az objektumok belső szerkezetét a pulzációjuk révén elemzi. A csapat az APOGEE spektroszkopikus vizsgálatának eredményeit is felhasználták. Az APOGEE projekt a csillagok spektrumát közeli infravörös fényben méri látható fény helyett, utóbbit ugyanis elhomályosítja a por. Segítségével meghatározható a csillagok kémiai összetétele.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!